Radiológiai központ lesz az ipolysági kórházban

Ipolyság. Az eredeti elképzelések szerint már ez első negyedévben meg kellett volna nyílnia a kórház területén a régóta tervezett CT-állomásnak, de az elhúzódó tárgyalások miatt valószínűleg csak március végén írják alá a szerződést, és ekkor kezdődhetnek meg a munkálatok is.

Gál Milan, a kórház igazgatója elmondta, bár mindenkinek érdeke, hogy minél hamarabb beinduljon ez a szolgáltatás, az is fontos, hogy minél előnyösebb feltételekben egyezzenek meg a berendezést biztosító céggel, ehhez viszont időre van szükség. A Philips és a Siemens között dől majd el, melyikük szállítja a computer tomográfot. A tárgyalási folyamat a végéhez közeledik, az igazgató szerint jó esély van arra, hogy a legkedvezőbb megállapodás szülessen a kórház számára. Az egészségügyi intézmény a Dunamedik Kft.-vel szerződött, ők a közvetítő szerepét töltik be, a kft. bonyolítja le a közbeszerzést, dolgozza ki a szükséges projekteket. Gál hangsúlyozta, az ipolyságihoz hasonló kiskórházak semmiképp sem tudnak saját forrásból egy ekkora beruházásba fogni, csak a részletfizetéses megoldás jöhet szóba. Ebben az esetben is egy hármas konstrukció teszi majd lehetővé a finanszírozást, a beszállító, egy pézügyi befektető cég – jelen esetben a francia SG Equipment Finance pozsonyi kirendeltsége, és a kórház köt szerződést. a költségek az előzetes elképzelések szerint 17–18 millió korona körül lehetnek, ebben a korszerű diagnosztikai berendezés ára, az állomást befogadó épület átalakításának költségei is benne vannak, sőt Gál elárulta, legutóbb felvetődött, hogy egy mammográf (emlővizsgálatra szolgáló alacsony dózisú röntgen) is beleférhet ebbe az összegbe. Ez azért is jó mert így még nagyobb bevétellel számolhat a kórház, s még gyorsabban törleszthetné a részleteket, hiszen a berendezések megtermelnék a valószínűleg hét éven át havonta fizetendő összeget. A kórház tervei között szerepel egy rehabilitációs központ kialakítása. A kórház területén, a volt tüdőszűrő épületében kapna helyet a központ, itt jelenleg az ultrahang-diagnosztikai berendezés (szonográf) és a sebészeti ambulancia található. A CT-állomást itt alakítják ki. Építészetileg megfelel az objektum, a hónap végére elkészülnek az építési tevek, főként technikai jellegű átalakításokra lesz szükség. Valószínűleg a közfalak egy részét is át kell helyezni, és a szociális helyiségeket is fel kell újítani. Legalább százezer koronás költséggel számol az igazgató. Az építési munkálatok valószínűleg két hónapig tartanak, tehát május végéig befejeződhetnek, s megindulhat a CT próbaüzeme. A computer tomográf, a mammográf és a szonográf egy helyen már valóban radiológiai központnak nevezhető. (fm)

Gazdaságosabbá tennék a működést

Jelenleg egy orvos dolgozik ezen az osztályon, még legalább két szakorvosra lesz szükség, s a mostani hatról nyolc-kilencre kell emelni a kiszolgáló személyzet számát is. A kórháznak most két, a nyolcvanas évek elején vásárolt röntgengépe van a belgyógyászaton, ezek, bár működőképesek, korszerűnek semmiképp nem nevezhetők, tehát a további terv egy minden igénynek megfelelő röntgen-berendezés beszerzése. Ezután a röntgen is az átalakított épületbe kerülne így hatékonyabbá, gazdaságosabbá válna a működés. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?