„Próbaidős” nádszegi szabadidőközpont

Nádszeg. A helyi önkormányzat jóváhagyásával és az oktatási minisztérium támogatásával a községben januártól önálló létesítményként iskolai szabadidőközpont működik.

Nádszeg. A helyi önkormányzat jóváhagyásával és az oktatási minisztérium támogatásával a községben januártól önálló létesítményként iskolai szabadidőközpont működik. Tevékenységéhez a tanintézménytől bérli a tornatermet és a helyiségeket, és szolgáltatásait nemcsak a nádszegi alapiskola tanulóinak, hanem a környező falvak lakóinak is kínálja. Óvodástól 26 éves korig bárki látogathatja az egyes szakköröket. Deák Magdától, a központ vezetőjétől megtudtuk, van karate, dzsúdó, teremfoci, kosárlabda, társastánc, aerobic és turista kör, színjátszókör, énekkar, ügyes kezek köre, továbbá számítástechnikai és angol nyelvi szakkör.

A központ tulajdonképpen takarékossági okokból működik ilyen formában. Nem kell saját épületet fenntartania, ugyanakkor a bérleti díj fizetésével az iskolát is támogatja. A dzsúdó és a karate szakkör tagjai hetente kétszer hódolhatnak kedvtelésüknek, a többi esetben heti egy foglalkozást tartanak, mindegyiket más-más időpontban, tehát egy-egy tanuló több szakkört is látogathat.

A körökön kívül vannak alkalmi rendezvények is, például gyerekpszichológus beszélget a gyerekekkel a kábítószer káros hatásáról, van kerékpáros és futóverseny, kirándulásokat szerveznek. „Nyárra egyhetes hagyományőrző táborunk lesz a nádszegi futballpályán – sorolja a terveket Deák Magda. – Kosárfonó, gyöngyfűző, agyagkorongozó segítségével a gyerekek megpróbálhatják elsajátítani az egyes hagyományos mesterségeket is. Húsvét előtt tojásfestést és korbácsfonást lehet majd tanulni.”

A szabadidőközpont „próbaidejét tölti”, a gyermekek szülei három hónapra fizettek be a szakkörökre. Részvételi díjként negyedévre 150 koronát kellett befizetni, vagyis a tanulók havi ötven koronáért tanulhatnak angolul, ami igazán kedvezményesnek mondható. Ez azért lehetséges, mert a minisztérium fejenként évi négyezer koronával támogatja a központ tevékenységét. Ha három hónap múltán is úgy látják, hogy mégis valami mást szeretnének csinálni, átléphetnek egy másik szakkörbe. Ha lesz igény, a központ más tanfolyamokat is indíthat.

A mintegy 350 szakköri tagnak több mint a fele valamelyik sporttevékenységet választotta. A legnépesebb azonban a számítástechnikai szakkör, itt 66 gyerekkel foglalkoznak négy korcsoportba osztva. Igaz, egyelőre csak nyolc számítógépük van, de az Infovek-program révén várhatóan további gépeket kap a központ nyomtatóval, internet-hozzáféréssel együtt.

Annak ellenére, hogy a központ rengeteg szabadidős programot kínál, a magyar tannyelvű alapiskola sem hagyott fel a tanuláson kívüli tevékenység szervezésével. Szarka Zsuzsanna igazgatónőtől megtudtuk, februárban iskolai karnevált és népművészeti kiállítást rendeztek, március elején az óvodásoknak és az 1–6. évfolyam tanulóinak szánt mesedélelőttöt tartott Écsi Gyöngyi és Kovács Marcell Angyalbárányok címmel, miközben a Strédl Terézia gyermekpszichológus a szülőknek és a pedagógusoknak „Hogyan legyen a gyermekem boldog?” címmel adott elő. A napokban a nyolcadikosok a komáromi Jókai Színházban voltak, áprilisban pedig esztrádműsort rendeznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?