Porcelánbabák kalandos története

porcelánbaba Hajdú Dorna
Párkány |

Különleges porcelánbaba-kiállítás nyílt a Dunamente Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) párkányi irodájában. Egyik különlegessége, hogy a babák tulajdonosa a teljes bevételt jótékonysági célra ajánlotta fel. Másik érdekessége a szokatlan helyszín. A harmadik maga a kiállítás tárgya – ugyanis minden babának saját története van, amiről tulajdonosuk, a muzslai Hajdú Dorna Krisztina órákon át tudna mesélni.

A történetek többsége kalandos vagy megható. Esetleg mindkettő egyszerre. A babák között van öregecske és van újabb. Van kicsi és van nagy. Közös tulajdonságuk, hogy mindegyik egyedi. Van olyan, amelyik azért, mert eleve unikumnak – tehát kifejezetten gyűjtőknek szánva, saját számmal és névvel ellátva – gyártották. Van olyan, amelyiket Krisztina gyógyító keze varázsolta azzá. Van, amelyiket bája, ruhája, bőrszíne teszi egyedivé.

Csecsemőnek hitték megrugdosták

„Az első porcelánbabát kislányom elvesztése után, 2007-ben férjemtől kaptam. Egy aprócska. kézbe simuló baba volt, amit hamarosan egy másik követett” – mesélt a kezdetekről Krisztina, akinek gyűjteményében ma már több mint kétszázhetven baba van. Többségük műanyag tárolódobozban várja, hogy egy-egy kiállítás alkalmával megcsodálják. A legkedvesebbeket Krisztina mindig magánál tartja. Ezektől még a kiállítások idejére sem válik meg. „Az egyik kedvencem az, amelyiket a férjemtől kaptam, a másik kedvenc babám még a nagymamámé volt. Ezt a világháború alatt rongyokba bugyolálva a bunkerba is magával vitte. Mikor a katonák megtalálták a babát, azt gondolván, hogy élő csecsemő, kegyetlen módon megrugdosták. Ekkor tört el a keze, amit szándékosan nem javítattam meg. Legyen ez egy szomorú mementója annak, hogy néhány ember ha a helyzet úgy hozza állattá aljasul” – mondta szomorúan.

Meglepetés a csomagban

A babák egy részét internetes aukción vagy turkálóban vásárolta, más részét ajándékba kapta. Mindig számíthat barátai (Kis Rita, Steineker Hajnalka) és férje támogatására, akik alkalomadtán felhívják a figyelmét egy-egy érdekes babára. „Nagyon kedves számomra az a kocsiban fekvő baba, amelyik Németországból került hozzám. Egy internetes aukción pillantottam meg. Felvettem a kapcsolatot a tulajdonosával, de mikor közölte, hogy a baba mennyibe kerül, nehéz szívvel visszaírtam, hogy lemondok róla, mert nem tudom kifizetni. Erre azt a választ kaptam, hogy a babát ennek ellenére postázza, és ha módomban áll, akkor elküldöm az árát. Amikor megérkezett, a csomagban egy levelet találtam, amiben az állt, hogy a babát fogadjam el ajándékba” – mosolygott könnyeivel küzdve a boldog tulajdonos.

És hogy mi az, amit a babáknak köszönhet? „Általuk nagyon sok kedves embert ismertem meg és pozitív energiát kaptam akár ismeretlenektől is” – fogalmazott Krisztina, aki lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni a rászorulókon. Ezért a babakiállítás bevételét is jótékony célra ajánlotta fel.

A jót tovább kell adni

„Az Aranyalma Polgári Társulás által szervezett szegények karácsonyát régebben süteménnyel szponzoráltam és szívesen fuvaroztam a helyszínre a családokat. Idén a segítésnek más módját választottam. Hiszem és vallom ugyanis, hogy a kapott jót mindig tovább kell adni” – tette hozzá csendesen.

A párkányi kiállítást pár nap alatt sikerült megszervezni. „Amikor megtudtam, hogy Krisztina kiállítóhelyet keres, rögtön hívtam igazgatónkat, Bauer Ildikót. Ő azonnal beleegyezett abba, hogy az iroda üresen álló részében kiállítsuk a babákat, amiket így sokan megcsodálhatnak” – mondta Rakovský Gabriella irodavezető. A kiállítás december 2-ig akár ingyen is megnézhető. A helyszínen kihelyezett becsületkasszával a látogatók lehetőségeikhez mérten az Aranyalma Polgári Társulás karácsonyi akcióját támogathatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?