Párkány marad a Dunamente TDM-ben

Párkány |

Szerdán mindössze három képviselő támogatta a Dunamente Turisztikai Desztinációs Menedzsmentből (TDM) való kilépést szorgalmazó határozati javaslatot. Párkány egyelőre marad a szervezetben.

A rendkívüli testületi ülésen a 15 fős testületből 10 képviselő volt jelen. A javaslat elfogadásához – amit ifj. Ján Oravec független képviselő nyújtott be – hat támogatói szavazatra lett volna szükség. A döntésnél azonban hárman tartózkodtak, és a három támogatói szavazat mellett a javaslat négy ellenszavazatot is kapott.

Első kiugrási kísérlet

A felvetés, hogy Párkány kilép a szervezetből, már 2017-ben felmerült, miután Eugen Szabó polgármester lemondott a szervezetben betöltött elnöki posztjáról. Döntését a szervezeten belüli nézetkülönbségekkel indokolta, melyek véleménye szerint hátráltatják annak hatékony működését. Úgy látta, hogy szerkezetileg nagyon heterogén a szervezet, ami bonyolulttá teszi a működését. A megoldást egy kisebb régiót felölelő TDM létrehozásában látta. A Dunamente TDM-ből való kilépésre tett javaslatát a képviselők végül nem fogadták el.

Második próbálkozás

A kilépéssel kapcsolatos határozati javaslatot ezúttal ifj. Ján Oravec képviselő – akinek apja több választási cikluson keresztül volt a város polgármestere – nyújtotta be. Azzal érvelt, hogy a szervezet túl nagy területet ölel fel, ahol a turizmus fejlesztése terén eltérő koncepciók mutatkoznak. „A befizetett tagdíj visszatérítése sem hatékony” – szögezte le. Gabriel Szalatnyai független képviselő erre reagálva megkérdezte, hogy ezt a megállapítást milyen kimutatásokra alapozza. Konkrét magyarázat erre a kérdésre a testületi ülésen nem hangzott el. Szalatnyai nem tartja ésszerűnek, hogy most, mikor megtérülhetne a szervezet működésébe fektetett pénz, munka és energia, a város kilépjen a TDM-ből.

Érvek pro és kontra

A további hozzászólók közül František Árendáš független képviselő azt nehezményezte, hogy a testület az elmúlt két évben nem kapott tájékoztatást a TDM működéséről. Bauer Ildikónak felrótta, hogy az előző ülésen – ami a polgármester váratlan kivonulásával ért véget – beszámolójának negatív felhangja volt. „Az a menedzser, aki el akar adni valamit, nem kezdheti beszámolóját negatív felvezetéssel” – véli Árendáš, aki nem tartotta elég transzparensnek azt az anyagot sem, amit a napokban kaptak meg a képviselők a szervezet igazgatójától. Csepregi Zoltán független képviselő elmondta, bár egyike volt azon két képviselőnek, akik határozottan ellenezték Párkány belépését a TDM-be, nem tartja célszerűnek, hogy a város akkor lépjen ki a szervezetből, – és alakítson esetleg egy újat, ahol ismét két évet kellene várni a megtérülésre – amikor tagsága révén anyagi támogatáshoz juthatna. Szigeti László MKP-s képviselő azt nehezményezte, hogy az előzőleg összehívott ülésre a képviselők a TDM-mel kapcsolatban nem kaptak kellő tájékoztatást, ezért nem is tudtak volna felelős döntést hozni. Azt mondta, úgy véli, ha Párkány polgármestere nem tud együttműködni a Dunamente TDM-mel, akkor a várost a szervezetben képviselje más – például az alpolgármester. Hasonló véleményt fogalmazott meg Csepregi Zoltán is.

„Hogy a fenébe...?“

Másfél éve a várost a szervezet perrel fenyegette azért, mert Párkány nem fizette be a kötelező tagdíjat. Azzal viszont, hogy mekkora tagdíjat fizet a város, maguk a képviselők sem voltak tisztában. František Árendáš például azt nehezményezte, hogy a települések közül Párkány fizeti a legmagasabb tagdíjat, holott ez csak az első évben volt így. „Azt, hogy Párkány fizette a legnagyobb tagsági díjat, most tudtuk meg? Mi fektettük le az alapokat! Hogy a fenébe egyeztünk meg?” – kérdezte ezzel kapcsolatban Csepregi Zoltán. Értesüléseink szerint a megalakulás évében (2015) Párkány 34 ezer eurós tagdíjat fizetett. A 2016-os tagdíjat a város utólag fizette be, miután 2017-ben a szervezeten belül az a megállapodás született, hogy Párkány tagdíját a felére (17 ezer euró) csökkentik. 2017-től a város annyi tagdíjat fizet, mint Komárom, holott a vendégéjszakákat tekintetve Párkánynak nyolcszoros előnye van. 2017-ben a tagdíj 19 ezer euró, 2018-ban 24 ezer euró volt.

Eredmények és filozófia

A tanácskozáson jelen volt Bauer Ildikó, a Dunamente TDM ügyvezető igazgatója és Orosz Őrs, Nyitra megye turisztikai bizottságának elnöke is. A képviselők jóváhagyásával mindketten szót kaptak az ülésen és három percben összefoglalhatták mindazt, amit ezzel kapcsolatban közölni szerettek volna a testülettel. „A TDM olyan szervezet, ami egy adott térségben a turisztikai szolgáltatókat koordinálja, az ő tevékenységüket szintetizálja és kapcsolatot teremt a turistával. Vagyis az a filozófia, amelyet egyesek képviselnek, hogy egy adott tag befizet bizonyos tagdíjat, és abból a dupláját szeretné saját részre kivenni, téves. Azon vagyunk, hogy versenyképes régiót építsünk, annak minden szereplőjével, köztük természetesen Párkánnyal. Az utóbbi másfél évben rengeteget dolgoztunk, és ennek köszönhetően sikerült megalapozni egy hatékony szervezetet. Idén annak ellenére, hogy Párkány nulla euróval járult hozzá a minisztériumi dotációhoz, természetesen nem hagytuk ki a várost a tervezett anyagokból. Olyan fontos döntések születtek, mint a határon átnyúló Dunamente konzorcium megalapítása, melyet hétfőn jóváhagyott a közgyűlés. Ennek egyik fontos hozadéka a Dunamente kedvezménykártya, mely a magyarországi oldalon már működik és a jövő évtől a Duna mentén is használhatják a turisták. Készül egy közös elektronikus foglalási és értékesítési rendszer, mely nagy előrelépés lesz a régióban. A szallas.hu-tól egyedülálló módon kaptuk meg a lehetőséget, hogy a Duna menti szolgáltatók is bekerülhessenek a kínálatukba. Kidolgoztunk és elfogadtunk egy új tagdíjrendszert, miszerint jövőre Párkánynak az információs iroda működtetésén kívül – ami mindenképp felmerülő költség – csupán 4500 euró tagdíjat kell fizetni” – közölte a képviselőkkel a rendelkezésére álló három percben Bauer Ildikó.

Fontos a közös képviselet

Orosz Őrs azt hangsúlyozta, Komárom történelmi, geomorfológiai és a jelenlegi közigazgatás szempontjából is egy régiót alkot Párkánnyal, ezért helyénvaló, hogy a megyén belül közösen képviseljék a déli régiót. A megye északi részén két TDM-szervezet működik. „Megyei szinten a turisztikai bizottságban első dolgunk az volt, hogy ebben a választási időszakban kidolgozzuk azt a rendszert, amely a megye részéről biztosíthatja a TDM-ek pausális finanszírozását. Az ezzel kapcsolatos anyagot kedden küldtük szét. Bízom benne, hogy tavasszal a megyei testület elé kerül. Lehetővé fogja tenni, hogy a TDM-szervezetek állandó 5 vagy 10 ezer eurós támogatást pályázhassanak meg a megyénél” – tájékoztatta a testületet a megye turisztikai bizottságának elnöke.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?