Pontosztozkodás a rangadón

Komárom. Azok a szurkolók, akik lekésték a szombati komáromi régióderbi nyitányát, nem látták a hazaiak első és egyben egyetlen ziccerét, melyet a második percben Rejžek puskázott el. A folytatásban ugyanis már nem forgott veszélyben a rivális ógyallaiak kapuja.

Döntetlennel zárult az alacsony színvonalú komáromi régióderbiMilan Drozd felvételeA hazaiak edzője az őszi szezonzárón az eltiltással sújtott Bagint kivéve ismét pályára küldhette a kollektíva meghatározó egyéniségeit, a cserepadon azonban a tapasztalt Meleg mellett csupán ifisták foglaltak helyet. A vendégeknél nem állhatott csatasorba a sérüléssel bajlódó Malík. A KFC futballistái ezúttal nem tudták megismételni az imelyiek elleni jó teljesítményüket, eredményességüket. Akadozott az összjátékuk, lassan, körülményesen szövögették támadásaikat. A sörgyáriak fegyelmezetten védekeztek, gyors kontrákkal igyekeztek zavart kelteni a hazaiak tizenhatosában. Az első félidőben akár vezetést is szerezhettek volna, ám két ízben is baj volt az irányzékkal. Előbb Pšenák tört egyedül kapura, a döntő momentumban a labda megpattant előtte, lövése a kapu mellé szállt. Később Gelle sem járt szerencsével. A futballisták helyzetét egyébként az erős szél is nehezítette, a téliesre fordult időjárás a pálya talajára is rányomta a bélyegét. Fordulás után jobbára a két tizenhatos között zajlott a játék, mindkét oldalon baj volt az irányzékkal. A rutinos Zdeno Kršteňanský kétszer is kapura bombázott, első kísérletét a vendégkapus hárította, másodízben a labda kapu fölé szállt. A két szomszédvár csatája végül is igazságosnak mondható pontosztozkodással ért véget, ami egyben azt is jelentette, hogy az őszi idény befejezése után a tabellán elfoglalt pozíciójukra való tekintettel az ógyallaiak lettek a Komáromi járás legjobbjai.

KOMÁRNO–HURBANOVO 0:0. Sárga lap: Pšenák, Kraslan, Pajtinka (mindannyian Hurbanovo). Játékvezető: Pucher, 300 néző.

KOMÁRNO: Herko–Trnka (70. Vl. Kosťukevič), Zd. Kršteňanský, Štofko (60. Meleg), Bazinský, Kökényesi, Sklenář, Antalovič, Zlatohlávek, Rejžek, Slovák. HURBANOVO: Daniš–Nemček, Piskla, Miroslav Bičan, Ilon, Pajtinka, Dudáš, Kurák, K. Pšenák, Gelle (Tomáš Bičan), Kraslan. (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Peter Buranský (Komárno): „Ez volt a leggyengébb teljesítményünk hazai pályán az őszi idényben. Egy kivételtől eltekintve még gólhelyzetet sem tudtunk kialakítani, teljesítményünkkel csalódást okoztunk a szurkolóinknak. A mieinkből hiányzott a tűz, a lelkesedés, a vendégek nagyobb igyekezettel küzdöttek. Arra számítottam, hogy kollektívánk a 4-5. helyen zárja az idényt. Sajnos, a városi önkormányzat részéről megnyilvánuló érdektelenség, a pénzszűke, a szűk játékoskeret, az edzéseken való gyér részvétel nagyban megnehezítette a szakmai stáb munkáját.”

Hulkó János (Hurbanovo): „Az első félidőben jól játszottunk, minden tekintetben felülmúltuk a vendéglátókat. Gólhelyzeteinket azonban elpuskáztuk. Fordulás után a hazaiak rákapcsoltak, kiegyenlítődött a játék, a kapuk alig forogtak veszélyben. Annak ellenére, hogy a rangadón nyerhettünk is volna, a döntetlennel elégedett vagyok. Az őszi szezonban jó kollektíva alakult ki nálunk. Amennyiben a csapat együtt marad, tavasszal javíthatunk a tabellán elfoglalt pozíciónkon.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?