Politikusi nagyvizit(ek) Kelet-Szlovákiában

Tőketerebes/Bári/Szőlőske. A héten egymás után látogattak el a Tőketerebesi járásba a különböző politikai pártok képviselői, hogy a régióba tervezett – sokak szerint rendkívül környezetromboló – nagyberuházások ügyében tájékozódjanak.

A parlament mezőgazdasági, környezet- és természetvédelmi bizottságának tagjai csütörtökön tettek körutat a régióbanSzabó Bernadett felvételeA sort Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter nyitotta meg, aki szerdán a tőketerebesi polgárokkal találkozott, és bíztató híreket hozott nekik. A tárca első emberének tájékoztatása szerint a minisztérium nemrégiben új eljárást rendelt el a Cseh–szlovák Energetikai Társaságnak a városban építendő „megaerőmű” engedélyeztetése ügyében, s ezzel gyakorlatilag az összes eddig kiadott, a beruházás megvalósítását elősegítő állásfoglalást érvénytelenítette. A miniszter megjegyezte, hivatalos értesítést először 2008. február 4-én kapott, arról, hogy a város vezetése ellenzi a 885 megawatt teljesít?ményű, széntüzelésű hő?erő?mű megépítését, így a megfelelő lépéseket is csak ezután tehette meg.

Csütörtökön a parlament mezőgazdasági, környezet- és természetvédelmi bizottságának tagjai tettek körutat a régióban, Tőketerebesre, Báriba és más környékbeli falvakba látogattak el. Köteles László parlamenti képviselő lapunknak elmondta, a látogatás során a bizottság tagjai számára is egyértelművé vált, hogy a tervezett beruházások nem az itt élő emberek érdekeit szolgálják. Köteles nem tartotta valószínűnek, hogy a megismételt eljárás végén a tőketerebesi hőerőmű megépülhet, hisz ilyen létesítmény az ország hosszú távú energetikai tervében sem szerepel. A bári perlitbánya ügyében a bányászati hivatal formai hibák miatt szintén új eljárás lefolytatását rendelte el. A befektetők, bár erre törvény kötelezi őket, nem egyeztették elképzeléseiket a környező településekkel és az egyéb érintett szervezetekkel, valamint környezeti hatástanulmányt sem készíttettek. Köteles László információi szerint a Bodrogra tervezett duzzasztógát sem épül meg, a közeljövőben valószínűleg a beruházó lép vissza a tervezet megvalósításától.

Pénteken Zdenka Kramplová, földművelésügyi miniszter Szőlőskén találkozott a helyi polgárokkal és a térség borászaival, a Tokaji borvidék szlovákiai részén ugyanis egyes beruházók mostanság próbafúrásokkal kutatnának réz-, cink- és uránlelőhelyek után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?