Polgármesteri díj születésnapi ajándékként

Galánta. Az első lapszám megjelenésének 15. évfordulóját ünnepelte október 23-án a Galántai Újság – Galantské noviny. Az évforduló alkalmából a lapot polgármesteri díjjal tüntették ki, amelyet a szerkesztőbizottság elnöke, Juraj Stern vehetett át Alexander Mézes polgármestertől.

Galánta. Az első lapszám megjelenésének 15. évfordulóját ünnepelte október 23-án a Galántai Újság – Galantské noviny. Az évforduló alkalmából a lapot polgármesteri díjjal tüntették ki, amelyet a szerkesztőbizottság elnöke, Juraj Stern vehetett át Alexander Mézes polgármestertől. A városi lap kiadásának kezdeteit Horvát Zoltán idézte fel, aki akkori polgármesterként az első szerkesztőbizottság elnöki posztját is ellátta. Amint az ünnepségen is elhangzott, egy városi lap sosem lehet teljesen független. A Galántai Újság is többször volt nézeteltérések forrása, a szerkesztőbizottság nyolcszor alakult át, és 29 ember cserélődött benne, a főszerkesztői poszton pedig négyen váltották egymást. Az első főszerkesztő Horváth Rudolf volt, a jelenlegi főszerkesztő, Milan Alakša pedig Vladislav Kmeťtől vette át a stafétát. A lap 15 éves történelmével az Anna Jónásová nyugdíjas könyvtáros által írt beszámolóból ismerkedhettünk meg. (A szerző távollétében az írást Csemez Henrietta, a városi hivatal elöljáró-helyettese olvasta fel.) A Galántai Újság 1992 márciusi elindítása éppen a századik évfordulójára esett a Galántha és Vidéke című regionális lap alapításának. Ez utóbbi 1892-ben, Samuel Neufeld galántai nyomdász kiadásában és szerkesztésében jelent meg, és 15 évfolyamot ért meg. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a kéthetente megjelenő Mátyusföldi Lapok tudósított Galánta életéről, majd az ötvenes évektől egészen 1989-ig a magyar és szlovák nyelven megjelenő Győzelmes Út című járási lap volt a helyi hírforrás, amely 1990–91-ben Út címmel jelent meg.

A Galántai Újság 1992 márciusában nyolc fekete-fehér oldalon indult, azóta a terjedelme és a formája is többször változott. Jelenleg 14 oldalon, színes címlappal jelenik meg, ún. tükörújság formájában, vagyis a lap egyik oldala magyar nyelvű, a másik szlovák. A lap a város politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági életének szerves része. Amint az ünnepségen elhangzott, a 15 évvel ezelőtti induláskor még nem létezett városi vagy regionális televízió illetve rádió, sem internet, de manapság, amikor a városi tévé naprakészen tudósít a helyi eseményekről, a nyomtatott sajtónak is meg kell újulnia, hogy konkurenciaképes maradjon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?