Pogrányban az utolsó kilencedikesek ballagtak

Mindössze hat hetedikes és három alsó tagozatos kisdiák – egy másodikos, egy harmadikos és egy negyedikes – maradt, ők a mai napig nem tudják, hol folytatják szeptemberben. A hetedikesek épp az iskolakaput díszítik, amikor megérkezünk Pogrányba (Nyitrai járás), nyolcadikosok híján ők búcsúztatják az öt kilencedikest. Mondhatni, kamarakörülmények között ballagnak a végzősök, a Gaudeamus igitur is felvételről szól, hogy jobban szóljon, mert nincs, aki telezengje az iskolát. A végzősök osztályteremről osztályteremre bandukolnak, mindenhová cukorkát szórnak, de az sincs, aki felkapkodja. A kilencedikesek osztályában a következő Churchill-idézet olvasható a táblán: „A történelem majd feljegyzi. Tudom, mert én fogom megírni.” Amikor kiválasztották, biztosan magukra gondoltak, pedig már az iskolájuk is csupán történelem. 

Aztán egy mókás, mégis megható videófilmet látunk egy ötös létszámú osztály mindennapjairól, majd a pedellus meghúzza az iskolaharangot, és elhangzanak a búcsúbeszédek. Senki nem mondja ki, hogy ez most az utolsó ballagás és az iskola vége, mindenki a kilencedikesektől búcsúzik, nekik kíván sok sikert, és ez így van jól.

A végsőkig kitartottak

„Ez az ő napjuk, nekik meg a szüleiknek akartuk megköszönni, hogy a végsőkig kitartottak a helyi magyar iskola mellett” – mondja Šonkoľ Zoltán iskolaigazgató. Ő is a végsőkig kitartott, sőt, neki köszönhető, hogy Pográny megúszta a csúfos Szabó-féle kalandot. Mindenki tudta, hogy ez nem lesz könnyű, az önálló magyar iskola súlyosan ráfizetéses volt, mégis, az önkormányzati választás évében is, mindenki vállalta, hogy az utolsó kilencedik osztályt még becsülettel végigviszik. „Számomra ez érzelmi kérdés is volt, igazgatóként őket írattam be először ebbe az iskolába, és most őket búcsúztatom utoljára. Tudtuk, hogy ez lesz a vége, és bár nagyon szomorú, nincs értelme erőltetni, ami nem megy. Most, hogy ez az öt kilencedikesünk végzett, már csak kilenc tanulónk maradt, ebből mindössze hárman pogrányiak – a két kisdiák és egy hetedikes. Az utóbbi években már iskolai kirándulásokra is csak tizenhat személyes kisbusszal jártunk és még hely is maradt benne. Megtettük, amit lehetett, de a közösséget nem tudtuk pótolni, mindig fájó szívvel hallgattam, hogy a volt diákjaink legnagyobb élménye a középiskolában az, milyen sokan vannak egy osztályban.ˮ 
Az igazgatóval együtt nyolc pedagógus búcsúzik a pogrányi iskolától, bár az hivatalosan a tanévzárót követően is létezik. A helyi önkormányzat még csak most intézi az oktatásügyi minisztériumban, hogy az iskolát iktassák ki az oktatási intézmények nyilvántartásából, és mivel a folyamat augusztus végéig is elhúzódhat, fennáll a veszélye, hogy még a nyáron is kénytelen lesz kifizetni a pedagógusok bérét. 

Szkeptikus pedagógusok

Ezzel Presinszký Laura pogrányi polgármester is tisztában van, de azt mondja, most már folyamatosan konzultálnak a minisztérium illetékeseivel. Eddig talán abban is bíztak, hogy Pogrányban lehet az annyit emlegetett, de máig imagináris Központi Zoboraljai Iskola és ezért sem siettek. „Tárgyaltam az alsóbodoki és a zsérei polgármesterrel, és mindenkinek pozitív a hozzáállása. Ha nem is idén szeptemberben, de egy év kihagyással visszajöhetnek ide a magyar diákok. Ezért nem akarjuk az épületet sem felszámolni, hiszen Pog-rány tényleg központi település, itt lenne a legjobb helyen a körzeti magyar iskolaˮ – bizakodik a polgármester asszony. 
A pedagógusok nemigen osztják az optimizmusát, valamennyien új állás után néztek. A kilencedikesek osztályfőnöke, Szakács Klaudia azt mondja, magyar szakosként még arra sem lát esélyt, hogy a régióban találjon a végzettségének megfelelő munkát. „Úgy tervezem, hogy elvégzem az óvónőképzőt Léván, és a lakóhelyemen, Zsérén próbálok majd óvónőként elhelyezkedni. Tizenhárom évig tanítottam Pogrányban, nagyon fáj a szívem, de ha nincs igény a magyar iskolára, nincs mit tenni. Ilyen kis létszámú iskolát nemcsak anyagi, közösségi szempontból sem érdemes fenntartani, az utolsó két évben a gyerekek is érezték, hogy ez már csak csak agóniaˮ – mondja a tanítónő, miután az iskola udvarán álló szomorúfűz alatt lefényképezkedett az utolsó osztályával. Kolléganője, Bús Éva, az alsó tagozatosok tanító nénije, negyven évet húzott le a pog-rányi iskolában. Az utóbbi években már évfolyamonként csak egy-egy gyermeket tanított, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy egyetlen elsőst sem. Most három kisdiáktól búcsúzik és maga is nyugdíjba vonul. „Nagyon nem jó ez, de a szülők így döntöttek. 1980-ban, amikor idejöttem, nem hittem volna, hogy megélem az iskola végét” – mondja. 

Variációk központi iskolára

Búcsúzóul még mi is benézünk az iskolaigazgatóval a raktárba, ahol mementóként hevernek azok az iskolapadok, sílécek és sícipők, amelyeket még Szabó Zoltán szállíttatott ide és azóta sem vitte el. Ő és a hozzá hasonló megélhetési magyarok a felelősek azért, hogy a sok ígérgetés és megalapozatlan ötlet között a szülők már nem tudtak eligazodni. „Ha nincs ez a tavalyi balkanyar, a pogrányi gyerekek már iskolabusszal járnának Gímesre vagy Céténybe” – jegyzi meg Šonkoľ Zoltán.

Hogy most hová fognak járni, azt még senki sem tudja. Az egyik változat az, hogy Alsóbodokra, ahol a Vállalkozói Magán-szakközépiskola átalakul Zoboraljai Központi Iskolává, és szeptembertől alapiskolai részlege is lesz. Mivel a hat pogrányi hetedikes közül öten alsóbodokiak, lenne is a lépésben logika, de egyelőre még itt is csak egyeztetnek a minisztériummal. Paulisz Marián alsóbodoki polgármester, aki a helyi magán-szakközépiskola alapítójának, a tavaly elhunyt Paulisz Boldizsárnak a fia, szeretné, ha náluk jönne létre a központi magyar alapiskola, de azt sem ellenzi, hogy máshol legyen. „Csak legyen végre, mert az utolsó órában vagyunk. A pogrányi polgármester asszonnyal egyetértünk abban, hogy a két falu valamelyikében kellene működnie az intézménynek, attól függően, mit igényelnek a szülők és hogy csatlakozna-e hozzánk Zsére, valamint Gímes” – mondja. 

Foghíjas felső tagozat

Az ügyintézés most, a tanév végén ott tart, hogy Paulisz Marián a magán-szakközépiskola fenntartójaként konzultál a minisztériummal, milyen dokumentumokra van szükség ahhoz, hogy a középiskolát kiiktassák a rendszerből és az új központi iskolát beiktassák. A helyi önkormányzati iskolában is működik magyar tagozat, ott most négy elsős és két negyedikes végez. Hogy ők maradnak, vagy a tervezett központi iskolában folytatják tanulmányaikat, az még kérdéses. De akárhogy is, három egymás utáni évben csak egy-egy ötödikesre számíthatnak Alsóbodokon, mert idén a pogrányi negyedikes Gímesen folytatja, az egyik alsóbodoki negyedikes Nagycétényben, a következő évfolyamokban pedig már évente csak egy kisdiák van. 

Különösebben a felső tagozattal sem lehet számolni, mert hatodik ,hetedik és kilencedik osztályosok sincsenek. „Az idén Pogrányban végzett hetedikesek a létrejövő központi iskolában fejezhetnék be a tanulmányaikat, ők korban is közelebb állnak a középiskolásokhoz. A kicsik pedig az önkormányzati iskolát látogatnák, hogy kortársak között legyenek. Az anyagi fedezetet magyarországi segítséggel oldanánk meg” – mondja Paulisz Marián. 

Öt iskolában tizenöt elsős

Egyelőre ezek is csak tervek, és ha megvalósulnak, akkor is inkább a tisztességes végjátékot, mint az újrakezdést szolgálhatják. Idén sem Alsóbodokon, sem Pogrányban egyetlen magyar elsőst sem írattak be, úgyhogy bizakodásra semmi ok. A helyzet a régió többi településén sem rózsásabb, egyedül Nagycétényben és Kolonban lesz négy-négy elsős. Nyitracsehin, ahonnan felső tagozaton Nagycétényben folytatják tanulmányaikat a kisdiákok, két elsős lesz és minden valószínűség szerint ők az utolsók. Gímesre három magyar elsőst írattak be, Zsérére pedig kettőt.

Öt iskolában összesen tizenöt elsős lesz Zoboralján – egy szerényebb osztályra való. De ez a közös osztály évek óta sehogy sem akar összejönni, mert vagy kalandorok és haszonlesők fogtak hozzá a megszervezéséhez, vagy a polgármesterek és az iskolaigazgatók álltak ellen, abban reménykedve, hogy jöhet még fellendülés. Az önkéntes asszimilációt azonban a hazai próbálkozások és a magyarországi támogatások sem tudták megállítani. Sőt, a vészhelyzet fokozódásával csak a káosz növekedett, mert ma ott tartunk, hogy a pog-rányi alapiskola diákjai nem tudják, hol fejezhetik be a tanulmányaikat, Alsóbodokon úgy indítanának központi alapiskolát, hogy három éven keresztül csak egy-egy ötödikessel számolhatnak, Nagycétényben pedig felmondott a magyar iskola vezetése. 

Teljes káosz iskolafronton

Hogy a helyzet még cifrább legyen, miközben Nagycétényben több mint 400 ezer eurónak megfelelő magyarországi támogatással épül az új magyar bölcsőde és óvoda, a helyi önkormányzat lakossági igény alapján szlovák iskola létrehozását fontolgatja. Abból kiindulva, hányan íratták az utóbbi években Nagycétényben magyar iskolába a gyereküket, az új magyar óvodában sem várható tolongás, de a szerződés alapján elég, ha öt évig kihúzzák. Utána ugyanúgy bármit kezdhetnek az épülettel, mint például a szintén magyarországi támogatásból felépült vámosladányi iskola épületével. Abban is csak három évig tanultak magyar gyerekek, majd esketőtermet rendezett be benne az önkormányzat, a magyarországi illetékesek pedig megvonták a vállukat.

Hogy a nagycétényi szlovák iskolából lesz-e valami, azt Mészáros Ferenc polgármester szerint előzetes felmérés és a kilátások elemzése alapján döntik el. Akárhogy is, tény, hogy a polgármesterek az asszimilálódott és a betelepült lakosság kegyeit is keresik, de tény az is, hogy még mindig egyetlen olyan polgármester sincs Zoboralján, aki bezárná a magyar iskolát, ha lenne benne gyerek. Tévhit, magyarázkodás és propaganda, hogy bármelyik magyar iskolát veszélyeztetné a szlovák iskola megnyitása, mert a döntés joga és felelőssége mindig a szülőké. Közülük pedig a Zoboralján évek óta nagyon kevesen éltek azzal a luxussal, hogy még szinte minden magyarlakta faluban volt magyar iskola. Az utánuk jövőknek épp ezért csak kényszermegoldások maradnak – ha egyáltalán lesznek. 

A szerző a Vasárnap munkatársa.