Pénteken kezdődik a 45. Szenczi Molnár Albert Napok

ÚJ SZÓ-ELŐZETESSzenc. Hétvégén kezdődik a 45. Szenczi Molnár Albert Napok programsorozata.

ÚJ SZÓ-ELŐZETES

Szenc. Hétvégén kezdődik a 45. Szenczi Molnár Albert Napok programsorozata. Idén már nemcsak Szenc, hanem Réte, Jóka, Hegysúr és Boldogfa is helyet ad a programoknak.

Szeptember 26-án tanulmányi kirándulással kezdődik a rendezvény, Lendvára, Doberdóba és Kőszegre látogatnak el a résztvevők. Fekete Márta, a Csemadok szenci területi választmányának titkára elmondta, az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából koszorút helyeznek el a doberdói csata helyszínén. A hivatalos megnyitót október 3-án tarják Szencen, Szenczi Molnár Albert szobránál. Az ünnepség után kiállításmegnyitó lesz a Labirintusban.

Október 5-én hangversenyt rendeznek a boldogfai templomban, 6-án Parti Nagy Lajos Ibusár című darabját mutatja be Szencen a Csavar Színház.

11-én Hegysúron kerekasztal-beszélgetést tartanak a szlovákiai magyarságról.

Október 15-én a Komáromi Jókai Színház vendégszerepel Szencen Az arany ára című darabbal.

A jókai és a rétei református templomban október 18-án lesz hangverseny.

„Régebben csak Szencen valósult meg a rendezvény, később bekapcsolódtak a környező falvak is, legutóbb Hegysúr csatlakozott a programsorozathoz. Boldogfán, Rétén és Jókán már hagyományosak a templomi hangversenyek” – mondta Fekete Márta.

Idén harmadszor szerveznek vetélkedőt Szenczi Molnár Albert életútjáról, ezzel az alapiskolák végzőseit és a középiskolák tanulóit is bevonják az ünnepségbe. Október 28-án a Szenci járás elsőseit köszöntik a múzeumban.

A Szenczi Molnár Albert napok zárórendezvénye november 8-án lesz. A Szenci Városi Múzeumban emlékülést tartanak, majd a Szenci Molnár Albert Alapiskolában ünnepi műsorral zárul a rendezvénysorozat. Fekete Márta elmondta, minden évben igyekeznek új programokkal bővíteni a Szenczi Molnár Albert Napok kínálatát. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?