Pelletgyár épülne Dunaszerdahelyen

Pelletgyárat építene egy vállalkozó Dunaszerdahelyen.

Pelletgyárat építene egy vállalkozó Dunaszerdahelyen. A képviselő-testület környezetvédelmi hatás-tanulmányt dolgoztatna ki, a hivatalok szerint azonban nincs rá szükség.

Dunaszerdahely

A városi képviselő-testület június végi ülésén került a képviselők elé a javaslat, amelyben az önkormányzat jogorvoslatot kérne a környezetvédelmi minisztériumtól a kialakult helyzetben. „A városi hivatal szakemberei úgy vélték, szükséges kidolgozni egy környezetvédelmi hatástanulmányt és engedélyeztetni a projektet a hivatalban. A járási környezetvédelmi hivatal nem kért hatástanulmányt, de mi ragaszkodunk hozzá. A kerületi hivatal elutasította a kérésünket, ezért a környezetvédelmi minisztériumhoz fordulunk” – nyilatkozta Hájos Zoltán polgármester. Hozzátette, a gyár miatt megnőhet a teherforgalom, ami hatással van az ipari zóna környékének lakosságára. A polgármester leszögezte, hogy a környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozása nem jelenti, hogy nem épül meg a pelletgyár, hanem a dokumentummal felmérhetik a várható következményeket. „Ha tudjuk, hogy milyen környezeti hatások várhatók, akkor az építkezési eljárásban lehet velük foglalkozni és arra hivatkozni, hogy a zökkenőmentes működés érdekében bizonyos intézkedéseket kell foganatosítani” – folytatta Hájos.

A tervek szerint a Fatelep utcában energetikai pelletet gyártanának. A pelletet egyebek mellett a fűtéstechnikában használják, egyre népszerűbb alternatív tüzelőanyag, az összepréselt faforgács vagy fűrészpor a tűzifánál jobban felhasználható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?