Pázmány Alapiskola

Azért is örülök ennek az ünnepségnek, mert legalább megtanították a minisztériumot helyesen írni Pázmány nevét – mondta pénteken Csáky Pál az ünnepségen, amelyet azután tartottak, hogy a Vágsellyei Magyar Tannyelvű Alapiskola ünnepélyesen felvette a Pázmány Péter Alapiskola nevet.

Hanusz Zoltán az intézménynek ajándékozott egy addig családi ereklyeként őrzött Pázmány-művetMészáros Dezső felvétele Azért is örülök ennek az ünnepségnek, mert legalább megtanították a minisztériumot helyesen írni Pázmány nevét – mondta pénteken Csáky Pál az ünnepségen, amelyet azután tartottak, hogy a Vágsellyei Magyar Tannyelvű Alapiskola ünnepélyesen felvette a Pázmány Péter Alapiskola nevet. A miniszterelnök-helyettes nyilván arra utalt, hogy a szlovák hivatalos nyelvben szlovák helyesírással írják az egykori nagy hittudós, esztergomi érsek és bíboros nevét. Ezt bizonyítja az iskola épületén is olvasható hivatalos utcanévtábla, amelyen ez olvasható: ulica P. Pazmaňa. Az ünnepélyes névadásra a magyar nyelvű oktatás újraindításának 50. évfordulójára szervezett ünnepségen került sor.

Dohányos Katalin igazgatónő megnyitója után Novák Veronika, a Vágsellyei Állami Járási Levéltár igazgatója méltatta Pázmány Péter munkásságát, kiemelve, hogy a nagy hittudós 1600 őszén és 1601 tavaszán rövidebb ideig kétszer is tanított az itteni jezsuita kollégiumban, és a kastély építtetését is valószínűleg ő fejezte be.

Az iskola új nevét hirdető táblát Szeles István járási elöljáró leplezte le, majd egy programon kívüli meglepetés következett: az iskola volt diákja, Hanusz Zoltán, édesanyjával közösen az intézménynek ajándékozott egy addig családi ereklyeként őrzött Pázmány-művet, egy 1768-as kiadású prédikácós könyvet. Az ünnepség a helyi kultúrházban folytatódott, ahol Csáky Pálon kívül beszédet mondott Szigeti László oktatásügyi államtitkár, valamint Szabó Imre, aki több, mint 3 évtizeden keresztül állt az alapiskola élén. A kultúrműsorban az iskola olyan, mára híressé vált egykori diákjai is felléptek, mint a zeneművész Patkoló testvérek, Écsi Gyöngyi és Mikó Zoltán énekes. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?