Patkoljuk meg a cigányokat?

Két évtizeddel a rendszerváltás után végre a szlovákiai romák is felfogták az idők szavát. Alexander Patkoló, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) elnöke legalábbis rájött, mi húzza le a hazai cigányságot. Az ok: a roma gyerekek nem tudnak szlovákul. Hogy könnyebben beilleszkedjenek a többségi társadalomba, át kell hangszerelni a gondolkodásukat szlovákra, s ezért a nemzetiségi iskolákban több szlovák-órára van szükség, állítja Patkoló, aki nemrég felszólította az oktatási minisztériumot, hogy a készülő közoktatási törvényben több szlovákórát írjanak elő a nemzetiségi iskolákban, és emeljék az államnyelv oktatásának színvonalát.

Ha Patkoló urat a jó szándék vezérelné, még azt is mondhatnánk, rendben van a dolog. Ha a roma vezetőt a szegregáció (magyarul: kirekesztés) zavarja, és azt szeretné, hogy a szlovákiai cigányság a nyelvváltással megkönnyítse az integrációt (magyarul: beilleszkedést), ám legyen. Felejtsék el a gyökereiket és nyelvüket, és váljanak szlovákokká. Vagyis asszimilálódjanak (olvadjanak be, adják fel identitásukat). Ezzel legalább megdőlne Ján Slotának az a hagymázas elmélete, amely szerint a szlovákiai magyarok zöme nem más, mint magyarul beszélő cigány. Bár ha az ember belegondol, az erőszakos szlovákosítás elég nagy káoszt idézne elő a dél-szlovákiai magyar cigánygyerekek fejében. Otthon, a családban cigányul, a helyi közösségben, mondjuk a faluban magyarul, az iskolában szlovákul, azaz három nyelven kellene beszélniük. A bilingvista gyakorlattal szemben Patkoló trilingvistává tenné az általa képviselt cigányságot.

Persze, tudjuk, nem erről van szó. Túlságosan is kilóg a lóláb. Patkoló úr követelése kísértetiesen egybeesik az oktatási minisztérium azon igyekezetével, hogy a nemzetiségi iskolákban növelni kell a szlovákóraszámot. Patkoló sem a cigány iskolákat emlegeti, hanem következetesen a nemzetiségi iskolákat. Azaz: a magyar, az ukrán, a ruszin és a többi szlovákiai kisebbségért aggódik. Kérdés, kérnek-e ötletéből a többiek, s osztják-e aggodalmát, ami vélhetően nem az ő fejében fogalmazódott meg, hanem másokéban. Patkoló politikai megrendelésre aggódik, és kérdés, milyen ígéretet kapott ennek fejében? A kérdések kérdése mégis az, hogy mit szólnak ehhez az ötlethez maguk a romák? Hajlandók-e vajon három nyelven kínlódni, amikor maga az iskolába járás is teher a számukra? Üdvözlik-e Patkoló úr ötletét, vagy kikérik maguknak?

Tágabb összefüggésben nézve a dolgot: Alexander Patkolónak ajánljuk szíves figyelmébe Gémesi Ferenc magyarországi államtitkár javaslatát, amely szerint a magyar kormány a parlament elé terjeszti a cigány nyelv használatának kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslatot. A terv szerint öt éven belül Magyarországon minden hivatalos intézményben köteles lesz beszélni legalább egy hivatalnok a romani és a beás nyelvet. Történik mindez a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának szellemében, amit Magyarország mellett Szlovákia is elfogadott annak idején. Ha Szlovákia a charta szellemében akarna eljárni, természetesen itt is ez lenne a követendő példa. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a cigány kisebbségnek ugyanolyan szent joga az anyanyelv használata, mint a többi európai kisebbségnek.

Kérdés persze, kinek a jogaiért aggódik Patkoló, és kinek az érdekeit képviseli. Mert az általa tolmácsolt követelés valahogy úgy fest, mint a pártállami idők praktikája, amikor a kommunista vezetők a nép szájába adták a rohadt nyugati imperializmus elleni harc jelszavait. Lefordítva a rendszerváltás előtti nyelvre: Előre a lenini úton a romák nyelvi jogaiért és érvényesüléséért, nyelvük kiirtásával!