Parkoló épül a játszótér egy részének helyén

Dunaszerdahely |

<p>A város vezetése legutóbbi ülésén határozatot hozott arról, hogy belátható időn belül megoldja a Neratovice téren előállt parkolási gondokat.</p>

Május 5-én munkagépek vonultak ki a nevezett városrészben található játszótérre, és megkezdődött annak felszámolása.

A Neratovice tér 2144-es számú tömbháza melletti területet és az ott található parkolót a város vezetése 1999-ben adta el az Auto PELA Kft.-nek, mely a téren autószalont üzemeltet. A ház lakói több mint egy évtizeden keresztül ingyen használhatták a területet, mígnem a cég vezetése úgy döntött: 2011. január 1-jétől 140 euró éves bérleti díjat számláz a parkolásért. A tömbház lakói 2010 novemberében kezdtek aláírásokat gyűjteni, majd az íveket leadták a városházán. A megoldás több alternatíváját felvázolták – egyebek közt azt a lehetőséget, hogy a város, mely a telek értékesítésével a 2144-es tömbház lakóit egyértelműen hátrányos helyzetbe hozta, állja helyettük a parkolás cechjét is. Ezt a lehetőséget a 2011. április 26-i plénumon megjelent 24 képviselőből 21 elutasította.

A terület tulajdonosa időközben figyelmeztető táblákat helyezett el a parkolóban, majd az illetéktelenül ott parkolókra kiszabták az első bírságokat. Both Péter járási rendőrkapitány szerint közlekedési kihágásként értékelhető, ha valaki jogtalanul magánterületen parkol; ha viszont a tulajdonos elkeríti a területet, az oda illetéktelenül behajtók már magánterület-sértést követnek el. A törvény a rendőrfőnök szerint a tulajdonos oldalán áll.

A tömbház lakói 2011. január 12-én ismét petícióval fordultak a város vezetéséhez, mely időközben tárgyalásokat folytatott a terület tulajdonosával. Minthogy a képviselő-testület elutasította az üzleti szerződés megkötését, Hájos Zoltán polgármester ígéretet tett az új parkolóhelyek mielőbbi megépítésére. A város 2011-es költségvetése mintegy félmillió eurót irányoz elő erre a célra – Dunaszerdahely egész területére kivetítve. A Boriny lakótelepen 40, a Svoboda tábornok téren 21-22, a Barátság téren 16, az Újfalu lakótelepen 20, a SzNF téren pedig további 80 parkolóhely létesül idén, közölte Hervay György mérnök, a városi hivatal beruházási osztályának vezetője.

„A Neratovice téren ötvennégy parkolóhely kialakítása kezdődött el – mondta. – Számuk a 2143-as tömb lakóival folyamatban lévő egyeztetések függvényében változhat; ha nem egyeznek bele az ott található aszfaltozott felület egy részének ilyen jellegű hasznosításába, héttel kevesebb lesz a parkolóhelyek száma. A beruházás költsége 105 ezer euró, a munkálatok vélhetőleg május végén, június elején fejeződnek be.”

Mint megtudtuk, a játszótér füves részen található elemeit az építők nem számolják fel, mindössze áthelyezik, így a beruházás befejeztével ismét használhatók lesznek. A parkoló kiépítése során arra törekednek, hogy az minél kevesebb zöldterületet emészszen fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?