Párkány: június elsején nyit a Vadas fürdő

Vadas

Mivel jövő hét hétfőtől az országos járványügyi szabályok ezt lehetővé teszik, június elsejétől kinyit a párkányi Vadas termálfürdő is.

Mivel május 24-étől, azaz jövő hét hétfőtől az Érsekújvári járás járványügyi szempontból narancssárga besorolású lesz és az országos Covid-automatáról áttérnek a regionális Covid-automatára, ezért a szabályok lehetővé teszik, hogy június elsejétől kinyissuk a Vadast – tudatta lapunkkal Hogenbuch Endre, a termálfürdő igazgatója. Hogenbuch közölte, egyelőre 30 százalékos kihasználtsággal, de nekik ez júniusban éppen megfelelő. Viszont a Vadas területén mindent kinyitnak június elsején, tehát az összes medence, a csúszdák, a nudista strand, a Thermál szálló és a szállások is üzemelni fognak. A főbejáratnál külön egészségügyi igazolást, tesztet stb. nem fognak kérni, aki csak strandolni megy, annak semmiféle igazolásra nincs szüksége. Egészségügyi igazolás csak azoknak kell majd, akik a wellnessközpontot veszik igénybe. A higiéniai és távolságtartási szabályokat viszont be kell majd tartani. Tehát az előírt távolságot, a kézfertőtlenítést. Ugyanakkor a Vadas területén beltérben elegendő lesz viselni az egyszerű szövet arcmaszkot, nem kell kimondottan reszpirátor – taglalta az igazgató.

A 30 százalékos kihasználtság a Vadas esetében háromezer személyt jelent, ezért is tudnak mindent megnyitni. Az igazgató szerint a párkányi öreg fürdőt július elején nyitják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?