Párkány: 15 millió eurós fejlesztésbe fog a Vadas

Párkány: 15 millió eurós fejlesztésbe fog a Vadas
Párkány |

Mielőtt a cím alapján bárki is felhördülne, a cég nem idén kezdi a beruházást, nem is jövőre, a pénzt pedig saját forrásaiból és bankhitelből biztosítaná. Az új wellness- és élményközpontot egy fedett, fűtött folyosó köti majd össze a mostanival, a fürdő jelenlegi főpénztárát és a mellette lévő büfésort viszont elbontanák.  

A februári önkormányzati ülésről szóló cikkünkben írtuk meg, hogy a Vadas fürdő a közeljövőben nagyszabású fejlesztésbe kezd, megépül a wellness- és vízi élményközpont második tömbje is. Az ülésen a képviselő-testület tudomásul vette a bemutatott anyagot, most pedig Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója az Új Szónak részletesen ismertette a tervezett beruházás paramétereit. 

„A fürdő történetének eddigi legnagyobb fejlesztésére készülünk. A startpisztoly már eldördült, a területelhelyezési terv március elejére készül el és indul az engedélyeztetés első fázisa. Ezzel párhuzamosan indítjuk az építési engedélyeztetést is. Eszerint a már meglévő wellnessünket bővítjük ki egy új épülettel, 3300 négyzetméteres, hasznos alapterülettel és összesen 850 négyzetméteres vízfelülettel. A két épületet egy rövid, fűtött folyosó köti majd össze, a vendégek tehát egyetlen belépővel mindkét tömb szolgáltatásait igénybe vehetik. A leendő új wellness alagsorában lesz a gépház, a légtechnika és a műszaki berendezés. A földszinten összesen 850 négyzetméternyi alapterületen medencéket alakítunk ki, relaxációs egységekkel, víz alatti ágyakkal, buzgárokkal, egyebekkel. Lesz itt továbbá egy, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szabályainak megfelelő úszómedence is“ 

– taglalta az igazgató. 

A Vadas igazgatója szerint ilyen nagy beruházás még nem volt a fürdőben.

Ez a medence huszonöt méter hosszú lesz, nyolc sávos, a versenyszabályoknak megfelelve, minimum 1 méter 40 centiméteres vízmélységgel, legalább az egyik végében rajtkövekkel, elektronikus időmérő berendezéssel, érintőpanellel, digitális kijelzővel. Mindezt azért, hogy hivatalos, versenysport szintű úszásokat is le lehessen bonyolítani, ha igény van rá. Lesz még itt egy tanmedence úszótanfolyamok részére, 90 centiméteres vízmélységgel, továbbá a legkisebb gyerekeknek is egy medence, két csúszdával. Szintén itt, a földszinten lesz egy külső, relaxációs medence is, amely lényegében a mostani fedett uszoda kinti medencéjére hajaz – de sokkal szebb, igényesebb és korszerűbb kivitelben. Egy új étterem is lesz a földszinten, az épület része lesz az új főpénztár is. Ez nyáron ki fogja szolgálni a strand egész területét is. Az új épület első emeletén szaunák, masszázsok és más szolgáltatások várják majd a vendégeket, na és egy terasz is, az esztergomi Bazilikára nézve. 

Terjeszkedés és a fedett uszoda sorsa 

A Vadas a tervezett fejlesztéssel műszaki, technikai és egyéb okok miatt csak egy meghatározott irányba terjeszkedhet tovább, mégpedig a jelenlegi főpénztár felé. Épp ezért, ha elkezdik az építkezést, akkor előtte elbontják a mostani főpénztárat és a mellette található büfésort is. A főpénztár helyett viszont ott lesz az új kassza az új épületben, a büfésor helyett pedig a nyári vendégeket a beton alap helyett a tó felé vonzanák, egy fásított, zöld részre, ahol új büfék is lesznek, hogy mindez természetközelibb legyen. Az viszont biztos, hogy ha az új wellness megépül és kinyit, abban a pillanatban bezárják a mostani fedett uszodát, de nem biztos, hogy az épületét mindenestül elbontják. A fedett uszodában az úszómedence és a felette lévő tetőszerkezet avult már el. Ám vannak ott olyan működő egységek, melyek gond nélkül működhetnének tovább. Például a kiülőmedence nyáron, a nudisták részére, a szaunák és ott van a fürdő termálvizes kútja is. Tehát, mint azt Hogenbuch Endre elmondta, a fedett uszodában az úszómedencét szüntetnék meg és a felette lévő tetőt bontanák el, az összes többi egység valószínűleg egy „ráncfelvarrás“ után működhetne tovább. Mindezt azonban még van idejük átgondolni. 

Galéria

15 milliós beruházás 

Maga az új wellness- és vízi élményközpont 15 millió euróba kerül, ezt az összeget a Vadas saját pénzéből és bankhitelből biztosítaná. Saját pénzből ötmillióval szállnának be, 10 milliót kölcsönből teremtenének elő.  A cég idén, év végére már lefizeti az összes, eddigi fejlesztésekre felvett hitelét, az ingatlanjai is felszabadulnak a teher alól. Tehát, idén és jövőre, de még 2026-ban is gyűjtenek egy kis saját pénzt és aztán a legjobb banki ajánlatot fogadnák el a fejlesztésre. „A Vadas pénzügyi kondíciói jók, fizetőképes, ki fogunk tudni alakítani egy megfelelő hitelkeretet“ – mondta az igazgató. Építkezni két év múlva kezdenének, és ha minden a tervek szerint halad, akkor az új létesítményt 2027-2028 táján adják majd át, épp a cég fennállásának ötvenedik évfordulója idején. Az új wellness- és élményközpont a mostani wellness kihasználtságához képest 250 vendéggel többet jelent, a két épület összesen tehát 300-350 vendéget szolgál majd ki. A testületi ülésen egyébként arra a felvetésre, hogy ha már ekkora fejlesztésbe kezdenek, a Vadas miért nem épít egy 50 méteres profi medencét is, Hogenbuch Endre úgy reagált, egy ilyen medence a mai árak mellett önmagában is kb. 10 millió euróba kerül, ilyet tehát Pozsony, Kassa engedhet meg magának, a Vadas és Párkány nem. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?