Kenyhec. Ötvenezer korona üti a markát annak a munkásnak, aki megnyeri a kenyheci Kuenz-Sk vállalat hegesztői versenyét. A verseny október 22. és november 16. között zajlik, és benevezhetnek mindazok, akiknek megfelelő hegesztői igazolványuk és bizonylataik vannak.
Ötvenezer koronát kap a legjobb hegesztő
„A környéket sújtó munkanélküliség ellenére is gondjaink vannak a munkaerő-felvétellel – közölte a cég ügyvezetője, Hynek Weiss. – Szeretnénk, ha a gépészet hajdani dicsfénye visszatérne Kelet-Szlovákiába. Ezért hirdettük meg ezt a versenyt, mely a hegesztői szakma népszerűségét növelheti.”
A versenybe azok jelentkezhetnek, akik hegesztői kurzust végeztek, ezt tanúsító érvényes EN 287-135-BW bizonylattal és ZM1 érvényes hegesztői igazolvánnyal rendelkeznek. Jelentkezni október 26-ig lehet a vállalat kenyheci címén. Az érdeklődők minden információt, valamint a jelentkezési lapot a www.topzvarac.sk lapon találják meg. A megmérettetés a Kuez-Sk üzemében történik majd, a hegesztés minőségét és gyorsaságát veszik figyelembe. Az e célra kialakított, fent említett honlapon folyamatosan tájékoztatják majd a hegesztőmestereket a verseny egyes időpontjairól, részeredményeiről, valamint a végleges összesítésről is. A cég a verseny előtt minden jelentkezővel felveszi a kapcsolatot időpont-egyeztetés céljából.
Az osztrák Künz vállalat 75 éve alakult, speciális darukat és vízierőmű-alkatrészeket gyárt megrendelésre. A kenyheci leányvállalat az egyetlen külföldi üzeme, melyet 2006 májusában nyitottak meg. A szlovákiai részlegnek 75 alkalmazottja van, javarészt hegesztők, lakatosok és tervezők. A vállalat a kassai szakmunkásképzőkkel is együttműködik, és a munkások mellett tanoncokat is foglalkoztat a termelés egyes részlegein. Az országban a Künz öt évvel korábban, 2001-ben jelent meg, egy kassai tervezőiroda megnyitásával, mely két mérnöknek adott munkát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.