A pozsonyi Prímási palotában létesített alkalmi rendelőben nincs tülekedés, az emberek nyugodtan várnak sorukra. Érdeklődéssel olvassák az öt paravánra kifüggesztett felvilágosító egészségügyi tájékoztatókat, amelyek egy-egy témakörrel foglalkoznak.
Öt paraván mögött az egészséges fővárosért
– Tavaly kissé magas volt a vérzsírszintem, az orvos diétát ajánlott, de tudja, idős korban az ember szeret enni. Kíváncsi vagyok az eredményeimre – válaszolt kérdésünkre a 65 éves Mária asszony, és megfogadta, ha rosszak lesznek az eredményei, odafigyel az ésszerű táplálkozásra. Néhány perc elteltével akár madarat lehetett volna fogatni vele, a 4,45 mmol-os eredmény a lehető legjobbnak bizonyult. Mialatt Helena Kováčiková egészségügyi nővér megmérte a vérnyomását, azt lestük, vajon lesz-e mersze valakinek odaülni az alkoholfüggőséggel foglalkozó szakértőhöz. – Az Állami Egészségügyi Intézet szociális tanácsadójaként eligazítást nyújtok nemcsak az alkoholbetegeknek, hanem hozzátartozóiknak is. Félő, hogy itt ma nem sok alkoholfüggő kér tanácsot, ugyanis ennek a problémának a megvitatásához bensőségesebb környezet szükséges – vallotta Ľubica Majtánová. Robert Ochaba a nikotinfüggőségtől szabadulni akaróknak tudna hasznos tanácsokkal szolgálni, de két és fél óra alatt senki sem állt meg az asztalánál. Dr. Zora Gérová orvosnő két vizsgálat között elárulta, talán ebédelni sem lesz ideje. – Mint általában, a nyugdíjasok érdeklődése a legnagyobb, de látok fiatal arcokat is. Ennek valamennyien örülünk, hiszen esetükben a betegségmegelőzésnek értelme lehet. – Igazán nem félek a szúrástól – bizonygatja a 35 éves Péter, aki miután elolvasta a röplapot, kíváncsi lett, rendben van-e a koleszterinszintje. Elégedetten nyugtázza, hogy mégsem hagyományos tűvel böknek bele ujja begyébe. Míg a műszer automatikusan kiértékelte a cseppnyi vért, a digitális vérnyomásmérőn túl magas számok jelentek meg. – Tényleg nem izgul? – hitetlenkedik az orvosnő. A vérzsírszintje kiváló, 3,75 mmol, de a 175/91-es vérnyomás magas. Ha ráér egy kicsit, olvassa el a betegtájékoztatót, lélegezzen mélyeket, majd a mérést megismételjük. Mert ha megint magas lesz a vérnyomása, szakorvoshoz kellene fordulnia. Nem akarom ijesztgetni, de a szakma a magas vérnyomást csendes gyilkosként emlegeti. Az alapos kivizsgálás fényt deríthet a többnyire fájdalommentes szívrendellenességre. – Apám halt meg infarktusban – mondja Péter kissé sápadtan, majd megjegyzi: úgy tűnik, érdemes volt eljönni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.