Összefogott Galánta: jutott a kórháznak

Jótékonysági rendezvényt szervezett a Templars Slovakia Polgári Társulás a hétvégén Galántán. A neogótikus kastély udvarán sokan megfordultak, a belépőjegyek árából több mint ezer euró gyűlt össze.

Jótékonysági rendezvényt szervezett a Templars Slovakia Polgári Társulás a hétvégén Galántán. A neogótikus kastély udvarán sokan megfordultak, a belépőjegyek árából több mint ezer euró gyűlt össze. Az összeggel a galántai kórház hematológiai osztályát támogatják a szervezők.

Galánta

A jótékonysági rendezvény délután három órakor motoros felvonulással kezdődött. „Galántáról a környező falvakba motoroztunk. Elmentünk ahhoz a gányi kislányhoz is, akinek a rehabilitációjára a korábbi évben gyűjtöttünk” – mondta Tomáš Horváth, a Templars Slovakia Polgári Társulás vezetője. A Bambuľkovo gyerekcentrum is bekapcsolódott a programba, amely egy szívbeteg kislánynak gyűjtött adományokat. „A belépőjegy szimbolikus egy euróba került, amelyből 1272 euró gyűlt össze. Egy szponzor 320 eurót ajánlott fel” – tette hozzá Horváth. „A befolyt összegből a galántai kórház hematológiai osztályát támogatjuk. A véradóknak vásárolunk hordozható székeket. Egy szék nyolcszáz euróba kerül” – mondta Tomáš Horváth.

A rendezvényen a Dôvera Egészségbiztosító és a galántai kórház egy defibrillátort ajándékozott a városi rendőrségnek, ez több mint 2000 euróba került. A program keretében árverést is tartottak: a Lojzo együttes frontembere felajánlotta a sapkáját, amelytől harminc éve nem vált meg. Az ereklye 80 euróért kelt el. A Templars Slovakia PT egy karton bort ajánlott fel, amelyet 650 euróért árvereztek el. Több mint kétezer ember vett részt a rendezvényen.

A neogótikus kastély parkjában a gyerekeket szórakoztatták: volt színház, légvár és ügyességi verseny is. Fellépett az AC/DC Revival Band, Lojzo és Zuzana Spevárová. A galántai kórház sátrában vérnyomást és vércukorszintet is mértek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?