Összefogással szépül a zöldövezet Galántán

Zöld Terv Galánta Polgári Társulás
Galánta |

Önkéntesek szépítették a Sárd partját és a mellette levő parkot a hétvégén. A rendezvényt a Zelený plán Galanta – Zöld Terv Galánta Polgári Társulás kezdeményezte.

Tizenkét őshonos lomblevelű fát ültettek ki a hétvégén a város szélén a Sárd partjára önkéntesek. A Zelený plán Galanta – Zöld Terv Galánta Polgári Társulás elnöke, Eva Sušková elmondta, Nagyszombat megye idén először adott lehetőséget arra, hogy a megye települései, nonprofit szervezetei beleszólhassanak a közpénzek egy részének elosztásába.

„A részvételi költségvetésből így kapott társulásunk 3430 euró támogatást a Sárd területének felélénkítése projektre. Az önrésszel kiegészítve több mint négyezer eurót költhettünk a beruházásra. Nagy méretű fákat ültettünk ki, és két egyedi tervezésű, tölgyfából készült padot helyeztünk ki, amelyek kimondottan ide készültek”

– fejtette ki Eva Sušková.

Zöld Terv Galánta Polgári Társulás

A Sárd galántai víztározója és környéke régebben a helyiek kedvelt pihenőhelye volt, tavasztól őszig egyének és családok jártak ide kikapcsolódni, télen  pedig  rengetegen korcsolyáztak a befagyott vízen.

„Mostanra nagyon elhanyagolt, lepusztult, azért szerettük volna felújítani, hogy ismét kellemes hellyé varázsoljuk, ahova szívesen járnak az emberek”

– tette hozzá a társulás vezetője.

Szombaton az esős idő sem szegte kedvét az önkénteseknek. Délelőtt kitakarították a területet a lehullott faágaktól, járhatóvá tették az utacskát a parton, kiültették a fákat és elhelyezték a padokat. A projekt a város és helyi társulások összefogásával valósult meg, a munkára a Povodie Váhu folyamszabályozási vállalat adott engedélyt, mivel a terület az ő tulajdona. A közterület-fenntartók segítségével eltávolították a régi, eltört, tönkrement padokat, a Templars Polgári Társulás tagjai kibaggerozták a gödröket a faültetéshez, és a Hanza Kolónia Polgári Társulás tagjai is kivették a részüket a munkából.

Zöld Terv Galánta Polgári Társulás

A Zelený plán Galanta – Zöld Terv Galánta Polgári Társulás azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységével szebbé és élhetőbbé tegye a város közterületeit, rendben tartsa és revitalizálja a zöldövezeteket, ezzel igyekezzen csökkenteni a klímaváltozást. Tagjai között tájépítészek, műépítészek és arboristák vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?