Összefogással erősebbek lehetünk

A korabeli Új Szót szemlézve arról olvashatunk, hogy 1990 januárjában a szövetség nyitrai alakuló konferenciáján az akkori oktatási miniszter, Ladislav Kováč mondott egy meglepőnek is tartható dolgot, mely szerint elvárják, hogy a szövetség „a kormányzat konstruktív ellenzéke legyenˮ. Ígéretet tett a nemzetiségi főosztály létrehozására is, valamint türelmet és toleranciát kért a jelenlévőktől, mert az országban fel-felcsapó nemzeti szenvedélyek a közös érdeket – a demokráciát – sújtják. Hogyan értelmezné ma különösen a konstruktív ellenzékiségről szóló kijelentést, illetve be tudott-e tölteni ilyen szerepet is az SZMPSZ az elmúlt 30 évben?
A kezdeti időszak közoktatási történéseiről nem tudok teljesen hiteles dolgokat mondani, én ugyanis akkor ifjú, gyakorló pedagógus voltam. Azt tudom, amit olvastam, s amit a kollégák elbeszéltek. Abban az időben a Csemadok, a három magyar párt és az SZMPSZ lépett fel a közügyet jelentő anyanyelvi oktatás mellett. Még 1989 decemberében volt az első találkozó a pozsonyi Csemadok-székházban. Ott azt mondták, a több mint 4000 magyar pedagógus óhaját teljesíteni akarják, s már akkor megbeszélték, hogy egy szakmai érdekképviseleti szövetséget óhajtanak létrehozni, aminek kedvezett a rendszerváltás is, hiszen végre a pedagógusok is összefoghattak. A találkozó megszervezésében nagy szerepe volt a Csemadok tisztségviselőinek. Sidó Zoltán, Neszméri Sándor, Gyurcsík Iván szívügyének tekintette az SZMPSZ megalakulását.

Ez egy általános csehszlovákiai magyar értelmiségi igény volt, nem csupán egy szűkebb szakmai kérdés?
Igen. A szervezet végül nem lett csehszlovákiai, mert a szlovák belügyminisztérium ezt nem fogadta el. Prágában azt kérdezték, miért akartok ti csehszlovákiai szövetség lenni, amikor Csehországban nincsenek magyar iskolák? Meg kellett változtatni a határozatot, ami 1990. január 13-án Nyitrán született meg, s így lett Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a név. Az alapelveket még 1989 decemberében meghatározták: a magyar tanítási nyelvű intézmények hálózatának kiépítése, a pedagógusok továbbképzése, anyanyelvi oktatás, a felvételi rendszer átértékelése, tankönyvkiadás. Az 1990 januári ülésen már akkora volt az érdeklődés, hogy a 200 szavazati jogú pedagógus mellett még 300-an szorongtak a Nyitrai Pedagógiai Főiskola dísztermében. Itt fogadták el az Alapszabályt és a programot is ideiglenesen. Varga Sándor kormányalelnök és Ladislav Kováč, az oktatási tárca vezetője is megjelent ezen az ülésen, meg az akkori főiskola rektora, s persze nem maradtak ki a magyar politikai mozgalmak vezetői sem, tehát Duray Miklós, A. Nagy László, Tóth Károly... Mindenki pártolta a szövetséget, innen is, onnan is érkeztek az ígéretek a segítségre. A májusi, komáromi első közgyűlés volt a harmadik lépcsőfok. Pukkai Lászlót választották meg elnöknek. Itt már konkrétan megfogalmazták, hogy a cél a tanítók szakmai színvonalának emelése, az oktatási reformfolyamat támogatása, a magyar kisiskolák újraindítása, az anyanyelvi oktatás biztosítása az óvodától az egyetemig. Ha belegondolunk, a szervezet akkori fő, a „bölcsőbenˮ megfogalmazott célkitűzései mind a mai napig érvényesek.

Madártávlatból nézve hogyan látja az SZMPSZ 30 évét annak jelenlegi elnökeként?
A kezdeti időszak a tevékenységi területek és a munkaformák kialakításáról szólt. A vezetőség sokat tárgyalt a miniszterekkel, államtitkárokkal főleg a nemzetiségi főosztály átszervezéséről. Az is fontos volt, hogy az egész Kárpát-medencében az SZMPSZ alakult meg legelőször ilyen jellegű szervezetként. A magyar kormánynak köszönhetően elindult Deákiban a nyári egyetem, amely szakmai továbbképzést kínált a pedagógusoknak. Ez mérföldkő volt, mert ahogy megalakultak a testvérszervezetek a Kárpát-medencében, ezt mindenki követte. Az is lényeges, hogy akkor kevés volt a pedagógus, és ezért az akkori magyar oktatási miniszter, Andrásfalvy Bertalan fogadta a határon túli magyarság oktatásüggyel foglalkozó képviselőit az anyaország határain kívül. Azt ajánlotta fel, hogy megszólítják a magyarországi egyetemeket, s azok oktatói eljönnek ide oktatni a magyar pedagógusokat. Hamarosan létre is jöttek a kihelyezett egyetemi-főiskolai központok Komáromban és Kassán, és került elegendő óvónő és tanító a katedrára. Az elmúlt 30 év a nagy várakozások, a tenni akarás, a kemény tiltakozás, okos tárgyalások, az igazi közösségformáló erő és elkötelezettség, a szakmai igényesség és a megújulás iránti vágy ideje volt. Sok-sok szabadidőben végzett munka van azok mögött, akik 30 év alatt anyanyelvi iskoláink megőrzésének, továbbfejlődésének szándékával vállalták a küldetést.

Különösen amióta az SZMPSZ elnökeként tevékenykedik, hogyan írná le a szervezet kapcsolatát a mindenkori szlovák és magyar kormánnyal?
Pozsony irányában azt kell elmondanom, hogy a szervezetünkbe állami fenntartású iskolák tartoznak. Figyelembe kell vennünk az oktatási minisztérium által kiadott rendeleteket. Anyagilag viszont nem támogatnak bennünket. A bőkezű anyagi támogatást a kezdetektől fogva a magyar kormánytól kapjuk, hiszen hosszú évekre tervezett programja a magyar identitástudat megerősítése. Amire nem jut forrás a hazai költségvetésből, azt pótolja a magyar támogatás: iskolák, óvodák felújítása, továbbképzések, szakmai napok, kiadványok stb. Mindezek hiányában sokkal szegényebbek lennénk. 

Soha nem volt szó arról, hogy Pozsony is hozzájáruljon anyagilag a működésükhöz?
Nem. 1990 decemberében Andrásfalvy Bertalan mellett meghívták Milan Hejný oktatási miniszterhelyettest is és a szlovák pedagógusszövetségek képviselőit is. Sőt, abban az időben a szlovák iskolák is tanítói fórumokat hirdettek, és szó volt arról is, hogy mennyire társuljanak a szlovák szakmai szövetségekkel vagy szakszervezetekkel. Aztán úgy látták, hogy a magyar iskolák helyzete annyira sajátos, hogy inkább az önálló szervezet létrehozása mellett tették le a voksot. A szlovák pedagógusszövetségekből egy sem maradt fenn, pedig hét is volt belőlük.

Most milyen a kapcsolatuk a szlovák szakmával?
A szlovák kollégáknak nincs ilyen erős szervezete, mint az SZMPSZ, ezen a vonalon nem erősödött meg a szlovák civil szféra. Viszont vannak jó szervezetek, amelyek szakmai kérdésekre szakosodtak – projektekre, alternatív módszerekre. A Szlovák Pedagóguskamara rendszeresen tájékoztat bennünket a megmozdulásaikról, kérik a támogatásunkat. A sztrájk idején például ők is olyan pontokat kifogásoltak, amiket mi is, s akkor csatlakoztunk a kamarához. Viszont tény, hogy lehetne jobb is a viszonyunk a szlovák szervezetekkel.

Ez lehet tehát egy jövőbeli feladat?
Igen. Tehát ne csak akkor csatlakozzunk hozzájuk, amikor petíciót kell írni, amikor sztrájkolni kell, hanem közös projektekben is kéne lépni. Az igaz, hogy ők sem nyitnak felénk, de lehet, nekünk kell megtenni ezt a lépést, mert közösen talán erősebbek vagyunk. S talán itt kell megemlítenem, hogy nemcsak a szlovák szervezetekkel, hanem a nemzetiségekkel is próbálunk majd együttműködni.

Erre mindenképpen ki akartam térni, hiszen nemcsak magyar nyelven oktatnak Szlovákiában, hanem például ruszinul, ukránul, németül is.
Éppen a napokban beszéltünk erről. Csak az a baj, hogy nekik nincs hasonló országos szervezetük. Konkrétan még nem merült fel, kikkel működnénk együtt, ez jelenleg szintén egy jövőbeli feladat, hogy miként tudnánk kibővíteni a szakmát, mert például ha a finanszírozást nézzük, a magyar iskolák speciális helyzetben vannak. Azt kértük mindig, hogy másfajta finanszírozás jöjjön létre a nemzetiségi iskolák számára. Ha összefognánk a nemzetiségekkel, akkor lehet, hogy picit erősebbek lennénk.

Két éve áll a szövetség élén, amikor átvette az elnöki tisztséget, azt mondta, erős szakmai életet szeretne kialakítani az SZMPSZ-ben. Két esztendő után hol tart most ez a folyamat?
Amikor átvettem a vezetést, én a folytonosságot pártoltam. Az elődeim nagyon jó szakemberek voltak, s amiket ők megálmodtak s véghezvittek, azok ma már 20-25 éves rendezvények. Ezeket folytatni szándékoztam: a rozsnyói országos pedagógustalálkozót, az országos konferenciákat, a nyári egyetemeket, a tanulmányi versenyeket, a tehetséggondozást, a hagyományápolást. Az SZMPSZ filozófiája és célkitűzései a megalakulásától kezdve napjainkig nem változtak, csak más tartalommal gazdagodtak, hisz a világ rohamlépésekben változik körülöttünk, és nem tehetünk úgy, mintha ez nem így lenne. 2016-ban például elkezdődött az óvodafejlesztési program, amely ma is tart, s ami nekem ebből jutott, azok a szakmai, innovatív továbbképzések az óvónők számára. Ezt a vonalat is erősítem. Az óvónők társulása bővült, jobban együtt tudnak működni. Aztán van az EFOP-projekt, amelyben három partnerrel vagyunk kapcsolatban: a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Oktatási Hivatal. Ők különféle programokat biztosítanak a pedagógusainknak, amiket nekünk kell levezényelni. Új feladatok is megtalálnak bennünket, de úgy gondolom, egy dinamikus, ugyanakkor rugalmas szervezet vagyunk, mely nyitott az új, alulról jövő kezdeményezésekre. Így találnak meg bennünket az új feladatok, ami már talán nem is a mi kompetenciánk. Itt volt például a Pető Intézet, amely megkeresett minket, hogy háromhetes, ingyenes rehabilitációt kínálnak. Nem mondhattuk, hogy nem kérjük, örömmel felvállaltuk. Vagy a Határtalanul programot, hisz az egész Kárpát-medencébe utazhatnak a diákok. Úgy gondolom, a központ és a régiók viszonya az eltelt időben fejlődött, és erre a jövőben is fokozatosan figyelni szeretnék. 

Ezek egyenletesen fedik le a szlovákiai magyar nyelvterületet?
Nem. Ez attól függ, hogy hol mennyi iskola van, hány alapszervezetünk van. Viszont egyetlen területi választmány sem maradt ki abból, hogy szakmai heteket vagy napokat szervezzen. Komáromban például van mintegy 800 tag, itt szakmai hét van. Elhatároztam, hogy minden rendezvényen ott szeretnék lenni, tehát az egész országban, ha hívnak. A területi választmányok kezdeményezéseit örömmel nyugtázzuk, sőt buzdítjuk, bátorítjuk őket. Jó ötletek, hibátlan lebonyolítás vár bennünket a legtöbb helyen, s ezért csak köszönettel tartozom nekik. Azt kell tudni, hogy mi egy alulról építkező szervezet vagyunk, s a területi választmányi elnökök kreatív és innovatív emberek, akik egymástól is kérnek tanácsot, megosztják a jó gyakorlatokat, amelyek közül van, amit az egész ország területén szakmai napokon végig tudunk vinni. A szövetség erőssége mindig abban volt, hogy vonzotta az alkotó emberek táborát, mindenkit befogadunk, aki dolgozni akar. A munka jelentős részét a kollégák társadalmi munkában végzik, iskolai-óvodai hivatásuk mellett a szabadidejükben, és erről csak őszinte elismeréssel lehet szólni. Az SZMPSZ tagságát pedagógusok társadalma képezi, sok-sok pedagógus, aki példakép, a tudás átadója, sokszor pótszülő, máskor adminisztrátor, megint máskor pályázatíró, műsorok szervezője, tanácsadó, alkotó, szakmai publikációk készítője, mentor, edző...
Van-e színesebb egyénisége a társadalmunknak?