Orvostanhallgatók érkeznek az érsekújvári kórházba

Érsekújvár
Érsekújvár |

Együttműködési megállapodást írt alá az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karával, amely új lehetőségeket kínál az orvostanhallgatóknak. 

Az érsekújvári egyetemi kórház már 2004 óta együttműködik a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskolával. Ugyanettől az évtől a járási székhelyen működő Szent László Ápoló és Szociális Munka Kar is szoros kapcsolatban áll az egészségügyi központtal. Bővült a kórház kapcsolati köre 2022-ben a turócszentmártoni Jessenius Orvosi Karral. "Néhány nappal ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem egy találkozón a Comenius Egyetem Orvostudományi Karának dékánjával, Juraj Payer professzorral. A találkozón a Comenius Egyetem új oktatóközpontjának terveit vitattuk meg. Izgalmas kilátások elé nézünk, hiszen az Orvostudományi Kar első hatodéves hallgatói már idén szeptemberben nálunk végezhetik a gyakorlatukat" – tájékoztatta Mikuláš Blaško kórházigazgató a nyilvánosságot az egészségügyi központ hivatalos honlapján. A megállapodás az egyetemi hallgatók szakmai felkészültségére helyez nagy hangsúlyt, illetve az elméleti ismeretek megszilárdítására és a gyakorlati készségek elsajátítására. A szakmai gyakorlat során az orvostanhallgatók megtanulják, hogyan kell diagnosztizálni az életveszélyes állapotokat és szakszerű segítséget nyújtani. Új ismereteket szereznek a társadalmi tényezők és a környezeti feltételek lakosságra gyakorolt hatására egészségügyi szempontból. Megismerik a fertőző és nem fertőző betegségek megelőzésének alapelveit, azok gyakorlatban való alkalmazását. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?