<p>Nádszeg. Vasárnap ünnepi szentmise keretében szentelték újra a község templomát. A misét Orosch János nagyszombati segédpüspök celebrálta.</p>
Orosch püspök szentelte újra a nádszegi templomot
BARTALOS ÉVA
A több mint százéves templom renováláshoz még 2009-ben láttak hozzá a külső vakolat eltávolításával. A munkálatokat szeptemberben fejezték be. Králik Gábortól, az Egyházközösségi Gazdasági Tanács titkárától megtudtuk, hogy a legnagyobb problémát a talaj felázásának meggátolása jelentette.
„A legnagyobb feladat a templom talajának kiásása és kihordása volt. Erre azért volt szükség, hogy a falakat be tudjuk vonni a védővakolattal. Ezután következett a talaj betonozása, majd a nedvesség- és hőszigetelés” – mondta Králik. A renoválást a lakosok és vállalkozók adományaiból finanszírozták. A munka nagy részét szintén a falu lakosai végezték el. „Példaértékű összefogásnak lehettünk tanúi, hiszen aki csak tudott, bekapcsolódott a munkába” – tette hozzá a titkár. Az oszlopokat is szigetelőanyaggal vonták be. A templom talajában fűtőaknákat alakítottak ki, új vezetékeket helyeztek el, és felújították a hangtechnikát is. Az új fűtőrendszer egyedülálló az országban. A padokat is kicserélték, az eredetiekből csak a pad végében levő díszített kartámasz maradt meg.
A község 2004-ben ünnepelte a templom felszelésének századik évfordulóját. Tóth László esperes, a község lelkipásztora elmondta, az újraszenteléssel új szakasz kezdődik a templom történetében. Az ünnepi szentmisén jelen volt Tóth Domonkos nyugalmazott püspök is.
A misét bemutató Orosch János segédpüspök is köszönetet mondott a hívőknek a munkájukért és az anyagi támogatásért. „Tervezzük a torony felújítását is, mert a cserepek nagyon rossz állapotban vannak. Az orgona is felújításra vár, de az idén elvégzett felújítási munkákkal már kimerítettük a számlát” – mondta Králik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.