Örök vita tárgya, ki hogyan képzeli el a végső búcsút

Az emberi holttest elégetése, ha nem is kizárólagos, de általánosan elfogadott volt az ókortól kezdve. Nem volt ismeretlen a zsidó vallásban sem, ahol azonban inkább büntetésként alkalmazták. A keresztények kezdettől fogva földbe temették halottaikat. A francia forradalom után a felvilágosult polgárság körében esztétikai, pszichológiai, gazdasági okokból vetődött fel a hamvasztás gondolata. A katolikus egyház csak 1964-ben minősítette megengedhetőnek a hamvasztást, a protestánsok sem ellenezték a temetkezés ilyenfajta módját. Szlovákiában eddig Pozsonyban, Besztercebányán és Kassán volt krematórium.

Tavaly év végén Érsekújvárban egy helyi temetkezési vállalkozó próbaüzembe helyezte az ország első magánkrematóriumát, melyet a város vezetésének, valamint az egyházak képviselőinek jelenlétében néhány héttel ezelőtt adtak át hivatalosan. Értesüléseink szerint azóta Zsolnán megnyitották az ország második magánkrematóriumát is. A krematóriumok műszaki felszerelését forgalmazó Tabo Olomouc cég képviselői szerint korszerű, teljesen automatizált berendezést helyeztek próbaüzembe Érsekújvárban, mely a környezetvédelemmel kapcsolatos legszigorúbb feltételeknek is megfelel.

Csaknem két évvel ezelőtt egy komáromi valamint egy érsekújvári vállalkozó nyújtotta be külön-külön a pályázatát magánkrematórium megnyitására. A város képviselő-testülete az érsekújvári Molnár János elképzelését tartotta elfogadhatóbbnak. A lakosoknak hat hetük volt arra, hogy az ezzel kapcsolatos kétségeiket kifejtsék. Mivel senki sem talált kivetnivalót az elképzelésben, a városszéli temető szomszédságában tavaly év végén hamvasztottak először. „1990-ben lettem temetkezési vállalkozó, és néhány évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy magánkrematóriumot hozzak létre városunkban. Az emberek kezdetben idegenkedtek ettől a megoldástól, miközben a közelebbi és távolabbi régiókból: Nyitráról, Komáromból, Léváról, Vágsellyéről, Galántáról kerestek fel az elhunytjuk hamvasztását kérő hozzátartozók. Majd a környékbeliek közül is többen úgy vélték, ilyen módon is búcsúzhatnak, illetve adózhatnak elhunyt hozzátartozójuk emlékének” – fogad Molnár János, a magánkrematórium üzemeltetője. Elmondja, a szertartás hamvasztáskor is a hagyományoshoz hasonlóan, a temető dísztermében zajlik, majd a koporsót autóba teszik, hogy a néhány méterre található krematóriumba szállítsák. Ide a hozzátartozók már nem kísérik el halottjukat. A hamvakat az urnában később kapják meg, eddig egy távoli család akadt csak, mely a temetés után megvárta a hamvasztást, és magával vitte szerettük hamvait annak szülőhelyére.

Az idősebb lakosok még jól tudják, hogy a hatvanas évekig a katolikus egyház tiltotta a kremációt, ezzel is magyarázható, hogy ennyi év elmúltával is idegenkedve fogadják. Hiszen őseik, éppúgy mint ők a szeretteiktől, a sorra távozó barátoktól, hagyományos módon búcsúztak, visszaadták testüket az anyaföldnek. A hamvasztást választók azonban például azzal érvelnek, hogy Lengyelországban, ahol közismerten katolikus a lakosság jelentős hányada, ma már hat krematórium van az országban. Ugyanakkor az anyagi szempontok sem mellékesek. A búcsúztatásnak ez a formája körülbelül hétezer koronába kerül, tehát több mint ötezer koronával kevesebbe, mint a hagyományos temetés. Ha egyházi szertartást kérnek, a terem bérlésével együtt még közel kétezer korona kiadásuk lesz. A hozzátartozónak azonban sírhely megvételére, emlékmű elkészítésére már nincs gondja. Bajcson egy alkalommal az urna mellett tartották meg az egyházi szertartást úgy, hogy az elhunyt hamvai mellé virágdíszt helyeztek.

A városban a próbaüzemeltetés óta akadnak, akik aggodalommal lesik a krematórium kéményét. Korábban ugyan nem tiltakoztak a hamvasztó létrehozása ellen, de később néhány lakos aggódni kezdett, hátha szennyezni fogja a környezetet, a kertjeiket. Megtudtuk, többnyire az esti, éjszakai órákban, egyszerre 6-8 elhunytat hamvasztanak, a környezetvédelmi tárca és az ornitológusok szervezete egyaránt jóváhagyta a berendezés működését.

„Ami engem illet, polgári temetést szeretnék, és a hamvasztástól sem zárkóznánk el a férjemmel. Ám szerintem nem igazán esztétikus itt Érsekújvárban a fal, ahová az urnák kerülnek. Nincs parkosítva, fákkal beültetve ez a rész, holott virágokkal is díszíthetnék! A hozzátartozók más-más emléktáblát választanak, zavaró és nem szép a panelfal, ráadásul nincs hová helyezni a virágot, a koszorút az ide látogatóknak!” – mondja a temetőben egy Nyitráról a városba látogató nyugdíjas hölgy, aki az elhunyt rokon halálának évfordulóján szerette volna elhelyezni az emlékezés virágait, de azok nem fértek be az erre kijelölt rekeszbe. „A pozsonyi krematóriumhoz hasonlóan az újvári temetőben is egy úgynevezett urnaliget létrehozását tervezzük, szökő-kúttal, angol pázsittal, ahol a hozzátartozók szétszórhatnák a hamvakat, és mutatós gránit- vagy márványtáblával emlékeznének halottukra” – tudom meg a temetkezési vállalkozótól. Ő szívesen vállalna gondnokságot a városi temető felett is. Parkosítaná, és biztonsági kamerákat szerelne a bejáratokhoz, ezzel akadályozva meg, hogy koszorúkat, virágokat lopjanak a temetőből.

Bizonyára mindenkiből más-más érzéseket vált ki a kérdés, vajon elhunyt hozzátartozója számára kérné-e a hamvasztást, vagy sem. S végrendeletében vajon kívánná-e, hogy teste így kerüljön vissza az anyaföldbe? A hozzátartozók nagy része az urnát a temető által kínált nyughelyre – ez esetben betonfalba – helyezi, de ma már akadnak, akik erre alkalmas kerámiaserlegben, otthon tartják rokonuk földi maradványait. A henger alakú urna körülbelül tíz kiló. Ennyi maradhat belőlünk.

Már a Halotti beszéd és könyörgés is emlékeztet arra, hogy por és hamu vagyunk. Mindenkinek maradjon a legszemélyesebb magánügye, milyen módon szeretné a szeretett elhunyt testét végső nyugalomra helyezni.