Óriási az érdeklődés a Csemadok bérlet iránt

Jókai Színház
Komárom |

A Komáromi Jókai Színház és a Csemadok együttműködésében egy jelenleg 250 főre szóló bérlet jött létre, amelyet a szervezet tagjai igényelhetnek.

Csak a Komáromi járásból 170 „csemadokosnak” van már színházi bérlete. A Dunaszerdahelyi és Érsekújvári járásokkal együtt gyakorlatilag biztos, hogy kitöltik a Csemadok országos vezetése által támogatott 250 fős keretet. „Várjuk, hogy mennyi lesz a túljelentkezés” – mondta lapunknak Juhász Eszter, a színház szervező titkára. Hangsúlyozta, ez nemcsak a magyar kultúra támogatását jelenti, hanem „azt az egységet és erőt” is képviseli, ami a Csemadok-tagokban és a szervezet nevében megvan. A színház új, sorrendben hetedik bérletét először november elején használhatják majd annak birtokosai, amikoris František Langer Külváros c. darabját tekinthetik meg. Ezzel együtt öt nagyszínpadi előadásra van bérelt helyük, valamint „ráadásként” az Örökség c. produkciót is megnézhetik majd.

A világ legtermészetesebb dolga, hogy a Csemadok, mint társadalmi, közművelődési és kulturális szervezet támogatja a kultúrát. Ilyen szempontból mindig nagyon jó volt a kapcsolatunk a Jókai Színházzal” – fejtette ki lapunknak Bárdos Gyula, a szervezet országos elnöke. A kezdeményezés hátteréről Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke megkeresésünkre elmondta, annak ötlete már évekkel ezelőtt felmerült benne. Ez talált most táptalajra az országos vezetés támogatásának köszönhetően. „A célunk Vass Laurával Csemadok-titkárral az volt, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy a járás Csemadokos közössége rendszeresen találkozhasson. Erre pedig kiváló helyszín a Jókai Színház, akik hála Istennek nyitottak voltak az együttgondolkodásra“ – mondta el Petheő.

A színház többi hat, összesen csaknem 1100 nézőt összefogó más bérleteinek sorában a csemadokosoknak szóló lesz a „legnépesebb” – tudtuk meg Bartha Zoltán pénztárostól. Jelenleg például 205 nézőnek van Madách, 197-nek pedig Premier bérlete. Ahogyan azt korábban Gál Tamás színházigazgató többször is elmondta, nem titkolják, hogy belátható időn belül 10-re szeretnék bővíteni a bérleteik számát, ezzel is erősebb alapokra helyezve a társulat és az intézmény működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?