Önkormányzatok – hasat be!

LŐRINCZ ADRIÁN

Az önkormányzatok költségvetése kapcsán tudni kell, hogy azok a helyi adók és illetékek címén beszedett, a természetes és jogi személyek jövedelemadójából, valamint az egyéb kiadások kapcsán az államtól az önkormányzatokra származtatott bevételekből állnak össze. Ez utóbbi kategóriába egyebek közt az oktatási intézmények finanszírozása esik, ami egyes esetekben a költségvetés 20-30 százalékát teszi ki. A helyi adók és illetékek ennél is kisebb arányban, mindössze körülbelül tíz százalékban járulnak hozzá a költségvetéshez. Nem nehéz tehát kiszámítani, hogy az önkormányzatok büdzséje 70-80 százalékban azokra az adóbevételekre épül, melyet jövedelemadó gyanánt fizetünk be az államkasszába, s melynek 70,3 százaléka onnan visszakerül a falvakhoz, városokhoz.

A világgazdasági válság elmélyülése, a termelés visszaesése, illetve a munkanélküliség növekedése az államkasszában nem kis bevételkiesést eredményezett; s hogy az önkormányzatok se maradjanak ki a jóból, a kormány úgy döntött, mintegy 268 millió euróval, azaz közel 9 milliárd koronával kevesebbet juttat idén a városoknak, falvaknak. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának vezetése azóta nyilván rájött, hogy nem jó üzletet kötött, amikor rábólintott a kormány válságkezelő intézkedéseire, s a közelmúltban a pénzügyminisztériumhoz fordult segítségért. A tárcavezető ekkor megüzente: spóroljanak, húzzák össze a nadrágszíjat.

A kérdés most már az: mi legyen az olyan falvakkal, melyekben már nincs mit megvonni, nincs miből félretenni?

Zalaba – jár, de nem jut

A Szikince-patak partján található, százhetvenöt lelkes Zalaba az elöregedő kistelepülések közé tartozik. A hetvenes években jól működő szövetkezete 1992-ben szűnt meg, a munkaképes lakosok nagy része így hoppon maradt. Ma olaszok gazdálkodnak a tájon, felismerve a gyümölcsösökben, szőlőben rejlő lehetőségeket. Michlian Etelka polgármester 1990-től áll a falu élén, s mint mondja, jobb időket is megéltek már.

„Zalaba éves költségvetése alig haladja meg a negyvenötezer eurót – mondja. – Megszoktuk már, hogy kis pénzből kell gazdálkodnunk, s a közlemúltban többször előfordult, hogy a község egyetlen főállású alkalmazottjaként nem tudtam felvenni a fizetésemet. Az állam hozzáállását inkább nem minősíteném, de ha azt mondom: ellehetetlenít bennünket, enyhén fogalmazok. Az év első felében például még több mint kétezer eurót utalt át havonta a számlánkra jövedelemadó-részesedés címén, majd júniusban ezt az összeget 1450, júliusban 829, augusztusban pedig 1200 euróra csökkentette. A villanyszámlánk havonta 336 euró, ehhez jön még a fizetésem, a társadalombiztosítási illeték, a telefonszámlák és a hulladékelszállítás – mindezt persze lehetetlen kifizetni ebből az összegből, így hát júliusban sem vettem fel a fizetésemet.”

Egy Zalaba nagyságú településen a polgármester havi bére 1200 euró körül van; ehhez jönnek még a negyedéves jutalékok, ám Michlianné asszony ezek hallatán csak legyint.

„Azt én nyugodtan elfelejthetem – mondja. – Néhány éve, amikor Pavol Hrušovský képviselő itt járt, figyelmeztetett, hogy tulajdonképpen törvénybe ütköző, ha nem kapok fizetést, az nekem ugyanis jár. Tudom, hogy jár, válaszoltam, csak nem mindig jut…”

Robert Fico kormánya a bevételkiesés kompenzálására a helyi ingatlanadók és illetékek emelését javasolta, ám Zalabán ez az út sem járható.

„A vállalkozók többsége és a lakosok egy része is részletekben, olykor néhány száz vagy tíz eurós tételben fizetik be az ingatlanadót, ahogy a pénztárcájuk éppen megengedi – teszi hozzá a polgármester asszony. – De az is előfordult már, hogy egyik-másik lakosunk a hivatalhoz fordult gyors anyagi segítségért. Ha tudok, adok; végtére is a polgármester azért van, hogy megoldja a község, a lakosok ügyes-bajos dolgait.”

Ipolykiskeszi –

szándékos leépítés?

A zalabai polgármester szerint a kormány szándékosan „építi le” a kisközségeket, hogy ismét központosíthassa az önkormányzatokat – ahelyett, hogy a válság hatásait kiegyenlítendő, támogatná azokat. Hasonló véleményen van Molnár Anna, Ipolykiskeszi polgármestere is.

„Eddig körülbelül évi hárommillió koronából gazdálkodtunk – mondja –, s eddig is meg kellett néznünk, hová tesszük a pénzt. A költségvetés ugyanis épp hogy csak fedezte a fenntartási költségeket, fejlesztésre, beruházásra alig mertünk gondolni. A közelmúltban mégis megvásároltunk egy épületet, melyet községházzá szeretnénk alakítani, s be is nyújtottunk egy pályázatot, tízmillió korona körüli összegre. Most nem tudom eldönteni, mivel járnánk jobban: ha megnyernénk, vagy ha elutasítanák? Nem tudom, honnan teremtenénk elő az önrészt, ami jelen esetben kétmillió koronát (66 390 €) tesz ki…”

Az ötszázalékos önrészt még csak ki tudta gazdálkodni a község – a kétmillió koronának megfelelő összeg viszont meghaladja a lehetőségeiket.

„Mindig is tapasztalható volt egyfajta, a kisközségi önkormányzatok megszüntetésére irányuló törekvés – véli Molnár Anna –, ám azt nem gondolták végig, hogy a központosítás milyen terhekkel járna a nagyobb községek, városok számára. A közös hivatalok, intézmények kialakítása és fenntartása nem kis pénzbe kerülne, ám az igazi vesztes a vidék lenne. A kistelepülések leépülését többé senki nem fordítaná vissza.”

A polgármester asszony számára érthetetlen az is, hogy a polgármesterek fizetése miért a településeket terheli, amikor az országgyűlési képviselők béréhez hasonlóan folyósíthatnák ezt is az állami költségvetésből. Zalabához hasonlóan itt is előfordult néhányszor, hogy nem maradt pénz a bérekre, de a község alkalmazottai megegyeztek egymás közt, hogy éppen aktuális családi és anyagi helyzetüktől függően mikor ki kapjon fizetést. Érdemes lenne kipróbálni egyszer, vajon a tisztelt ház képviselői ilyen körülmények között meddig lennének hajlandók megmaradni tisztségükben.

Vajka – telik fejlesztésre?

Ha van vesztesnek nevezhető szeglete az országnak, úgy a bősi felvízcsatornától délre található szigetre szorított Nagybodak, Vajka és Doborgaz mindenképpen az. A vízlépcső megépítése kezdetén az állam húsz-negyven fillért adott a földtulajdonosoknak a csallóközi föld négyzetméteréért, a több száz hektárnyi, vízzel elárasztott terület után azóta sem fizet senki ingatlanadót a nevezett községeknek. Álló Donát, Vajka polgármestere szerint ha a kataszteri hivatalban kikérnénk az ide vonatkozó iratokat, kiderülne, hogy a falu határában a vízi erőmű hivatalosan nem is létezik, mert más a jogi állapot és más a valóság. A terület jelenlegi tulajdonosa arra hivatkozik, hogy nem köteles adót fizetni, az adótörvény viszont kimondja, hogy mégis. A biztonság kedvéért tehát kirótták rájuk az ingatlanadót, sőt öt évre visszamenőleg követelni fogják, mert koronában számolva milliós tételekről van szó.

„A kisebb falvakat teljességgel lehetetlen helyzetbe sodorja, hogy az állam az év derekán megkurtította a költségvetésüket – mondja a polgármester. – Mi itt nagyjából évi négymillió koronából gazdálkodtunk, s idén ebből is megvontak közel félmilliót. A kiadásaink persze nem lettek kisebbek, sőt a szúnyoginvázió miatt növekedtek, ám ez az államot nem érdekli. Sajnálatos módon megkérdőjeleződik a további fejlesztések sorsa; ha a megvalósításhoz szükséges önrészt még sikerül is előteremtenünk, a projektek kidolgozását már nem biztos, hogy meg tudjuk fizetni.”

Miképp nem biztos az sem, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának vezetése jól döntött, amikor ez év februárjában elfogadta a kormány válságkezelő intézkedéseit. Óvatos becslések szerint a rossz világ csak jövőre köszönt be, amikor a válság hatásai az önkormányzatok egész évi finanszírozását érinteni fogják – s ezen az sem segít, hogy Robert Fico még 2009 februárjában is azt hangoztatta: a krízis nem lesz kihatással a városok és falvak költségvetésének alakulására.