Önkormányzati huzavona a petíció miatt

Losonc. A losonciak nem szeretnék, ha a város vezetése eladná a település legnagyobb közterületét. Véleményüknek aláírás?gyűjtés?sel is hangot adtak, több mint ötezer losonci és környékbeli polgár ellenzi az értékesítést.

Losonc. A losonciak nem szeretnék, ha a város vezetése eladná a település legnagyobb közterületét. Véleményüknek aláírás?gyűjtés?sel is hangot adtak, több mint ötezer losonci és környékbeli polgár ellenzi az értékesítést.

A Köztársaság tér több mint két hektár alapterületű, jelenleg azonban tulajdonképpen kihasználatlan, egy részén parkoló, pihenő és sétatér van, kevéske zöldfelülettel. A telek értékét a város a tavaly december elején meghirdetett versenytárgyaláson mintegy negyvenmillió koronában határozta meg egyes vélemények szerint viszont a terület értéke meghaladja a hetvenmillió koronát. A petíció aláírói azt sem szeretnék, ha a területen üzletház, vagy egyéb olyan komplexum épülne, amely lényegesen megváltoztatná a városképet. Azt is sérelmezik, hogy a város anélkül akarja értékesíteni a központi helyen lévő területet, hogy meghatározta volna, mi épülhet ott, hogyan változtathat a befektető a jelenlegi állapotokon. A városnak jelenleg nincs pénze arra, hogy bármilyen építkezést, átalakítást kezdjen a Köztársaság téren, emiatt született az eladást szorgalmazó határozat tavaly decemberben. Milan Marko, Losonc polgármestere is többször hangsúlyozta, ő sem szeretne bevásárlóközpontot a téren, polgármesterként azonban tiszteletben kellett tartania a képviselők többségének döntését, amely versenypályázat kiírására szólította fel a városi hivatalt. A polgármester szerint inkább az uniós alapokhoz kellene pályázatokat benyújtani a városközpont rekonstrukciójára, mintsem eladni az értékes telket. Információink szerint az eladást ellenző petíciós íveket nem csak a losonciak, hanem olyanok is aláírták, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel a városban. Az ő aláírásaik nem érvényesek, de még így is több mint négyezer losonci lakos írta alá az íveket néhány nap alatt, ami a 28 ezres összlakosságot tekintve igencsak magas arány.

Az ügynek valószínűleg politikai háttere is van, az eladást szorgalmazók javarészt a jelenlegi kormánypártok támogatását élvezik helyi és regionális szinten, míg az aláírásgyűjtést szervezők és a tér eladását ellenzők között az SDKÚ helyi képviselői is ott vannak. Tegnap rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtak össze. Információink szerint a 25 tagú képviselő-testület kormánypárti tagjai obstrukciót fontolgattak, de végül a 25 városi képviselőből tizenkilencen megjelentek a rendkívüli képviselő-testületi ülésen. A tér eladására kiírt versenypályázatot a képviselők megszüntették, a beérkezett ajánlatokat tartalmazó borítékokat nem nyitották fel. Abban egyeztek meg, hogy a lakosság véleményének kikérésével vitát nyitnak, hogyan és milyen célokra lehetne átalakítani a losonci Köztársaság teret. A korábbi, az eladásról szóló határozat törlését a petíció szervezői a civil összefogás sikereként értékelték. „Az emberek látják, hogy valamit kezdeni kell a térrel, tudnunk kell, ők hogyan képzelik el. Uniós források, saját források is szóba jöhetnek a felújításhoz, most a lakossági véleményeket várjuk” – nyilatkozta lapunknak Csúsz Péter losonci önkormányzati képviselő.

RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Egy üveg rum miatt a rács mögé

Pozsony. Az utcán a földre lökött, majd egy üveg rumot és 12 doboz cigarettát lopott el egy 61 éves férfitől egy 26 és egy 18 éves fiatal a fővárosban. Az eset tegnapra virradóra történt, s mivel az egyik szemtanú jelentette a rendőrségnek, a tetteseket rövid időn belül sikerült elfogniuk a járőröknek. Rablásért akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetők. (ú)

Tragikus baleset Rozgonynál

Rozgony (Rozhanovce)/Budamér (Budimír). Tragikus baleset történt tegnap kora reggel a Kassa-vidéki járás két települése közti úton. Egy 38 éves tőketerebesi férfi Renault Thalia gépkocsijával egy kanyarban megcsúszott, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol egy Volkswagen Transporterrel ütközött. A baleset következtében a Renault egyik utasa, egy 36 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A kocsi vezetője súlyosabb sérüléseket szenvedett, a Volkswagen sofőrje egy karcolás nélkül megúszta a balesetet. Ő biztosan nem volt ittas, a Renault vezetőjétől pedig vért vettek, hogy megállapíthassák, nem fogyasztott-e alkoholt. A két járműben összesen 400 ezer korona kár esett – tájékoztatta lapunkat a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. (ú)

Hamisított engedéllyel horgászott

Zselíz. Orvhalászat és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat egy 50 éves helybéli férfi ellen. A város horgászterületén őt igazoltató járőröknek bemutatott ugyan egy engedélyt, ám azonnal feltűnt, hogy hamisítványról lehet szó. Kiderült, az okiraton átírta a kiadás és az érvényesség dátumát. A két említett bűntett miatt a férfit akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik – közölte az Új Szóval Gabriela Bučeková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. (ú)

Levágta a lábát a vonat

Kassa. Vasúti kocsik tolatása közben szenvedett súlyos balesetet a U. S. Steel ügyeletes tolatásvezetője hétfőn éjjel. A mozdonyvezető azt mondta, fényjelzést kapott a tolatásvezetőtől, hogy indulhat hátrafelé, de néhány pillanat múlva már arról értesült, hogy tragikus baleset történt. Azonnal leállította a szerelvényt, odarohant az eszméleténél lévő sérülthöz, és riasztotta a mentőket. A férfi a sacai kórház sebészetén fekszik, a rendőrség csak akkor hallgathatja ki, ha kezelőorvosa engedélyt ad rá. Az ügyben a vasúti rendőrség egyelőre testi sértés miatt indított eljárást. (ú)

Vonat elé vetette magát

Hernádszentistván (Kostoľany nad Hornádom)/Kassa- Téhány (Ťahanovce). A Váh Intercity gyorsvonat alá vetette magát egy 19 éves kassai férfi hétfőn este. A mozdonyvezető ugyan közvetlenül az ütközés előtt észrevette, hogy valami közeledik a vágány felé, de már nem tudta megállítani a szerelvényt. Az áldozat édesapja búcsúlevelet talált fia szobájában. Az év eleje óta már a harmadik ember lett öngyilkos az országban úgy, hogy a vonat elé feküdt vagy a szerelvény elé vetette magát. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?