Két gyerek utazott vele.
Öngyilkos akart lenni egy férfi a vonaton, gyorsmentővel vitték kórházba
Öngyilkossági kísérletet hiúsított meg a vasúti rendőrség a Pozsonyból Szencre tartó vonaton – tájékoztatott Michal Szeiff pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő.
„A férfi a közösségi hálón tette közzé, hogy véget akar vetni az életének” – mondta a szóvivő. Miután erről értesültek a hatóságok, a rendőrök előbb a vasúti peront, majd a szerelvényt is átfésülték, a férfi után kutatva.
„Megtalálták a vonaton, két gyerek volt vele. A rendőrök szóval tartották, majd az állapota miatt gyorsmentőt hívtak hozzá, amely egy pozsonyi kórházba vitte” – tette hozzá a szóvivő. A két gyereket az anyjuknak adták át a vasútállomáson.
A szóvivő kiemelte, hogy a 158-as telefonszámra érkező állampolgári bejelentés alapján sikerült gyorsan intézkedniük a hatóságoknak, „és megelőzni, hogy bekövetkezzen a legrosszabb”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.