Olajgejzír a határban

Emlékeznek még Jan Svěrák áldokumentumfilmjére, az Olajfalók-ra? Kihalt, barnáslila, élettelen vidék, borongós idő. Ezt szeretik a kitalált kis teremtmények, akik egyébként a földből feltörő kőolaj-gejzírben is szívesen fürdenek. Furcsa, hogy Bölzsén még eggyel sem találkoztak.

Őszi munka a határban. Ekék helyett fúrógépek túrják a talajt, trágya helyett olajtól iszamos földet szállítanak a tehereautók. Veronika Janušková felvételeiA Kassától húsz kilométernyire délre fekvő települést először 1257-ben, másodszor pedig minden bizonnyal a múlt héten említették a krónikák. Ekkor „mart bele” egy munkagép a kőolajvezetékbe, ekkor keletkezett ez a holdbéli forgatási helyszín.

Épp egy hét telt el azóta, és mára mind a 380 bölzsei lakos ökológiai szakértővé vált. Elég bemenni a helyi vegyesboltba, hogy az ember mindent megtudjon a felszíni vizek fertőzöttségének skálájáról, az elvezetésről, az esőzések káros hatásáról. Az emberek tízesével vásárolják az ásványvizet, egy hét alatt több fogyott belőle, mint a nyári hónapokban.

Zuhog az eső, a helyszín távol esik a buszmegállótól, már odafelé menet derékig fröcskölnek sárral a nem éppen gusztusos terhet szállító teherautók. A szennyezett földet a Transpetrol legközelebbi telephelyére, Szepsibe viszik, nem számolták, hányszor fordulnak. Hamarosan tiszta föld kerül a mérgezett helyére. A markológépek kezelői azt az utasítást kapták, hogy egy hektáron húsz centi mély gödröt ássanak. A peremtől az epicentrum felé haladnak. Olyan, mintha egy hatalmas kacsaúsztató készülne. A magántulajdonban levő szántóföldön keletkezett kár nagysága szakértők szerint meghaladja a húszmillió koronát, a sérült cső cseréje félmillió koronába került.

A szemtanúk, azaz a tettesek harminc méter magas olajgejzírről beszéltek, a környező fákat és bokrokat elnézve valóságos olajeső hullhatott itt húsz percen át. A Transpetrol egyébként gyorsan cselekedett, három perccel a baleset után elzárták a vezetéket.

A levegőben terjengő olajszag még most is átható, magyarul büdös van, mint egy üzemanyagtöltő állomáson. A környező fák levelei feketék, a fű sötétlila, a városi viseletre gyártott cipőnek pedig nem tesz jót ez a kis séta.

Július Ruščák bölzsei polgármester aznap este a tévéből értesült a történtekről, neki állítólag sokáig senki nem mondott semmit, később pedig mindenki mást mondott. „Múlt pénteken pánikhangulat volt a faluban, az emberek a kútjaikat féltették, főleg azért, mert előtte kilenc napon át szinte megszakítás nélkül esett az eső. A faluban nincs vízvezeték, mindenki kutakból nyeri a vizet” – magyarázza, ki tudja, hányadszor az egy hét alatt. Az első kút 150 méternyire fekszik a helyszíntől, a szakemberek azonnal mintát vettek vizéből, és azóta is folyamatosan ellenőrzéseket végeznek. Úgy tűnik, fellélegezhetnek, egyre nagyobb valószínűséggel kizárható, hogy olaj került volna a felszíni vizekbe. Pénteken azonban csúnya látvány tárult a kiérkező tűzoltók elé. „Legalább nyolcvan méter átmérőjű tavat láttunk kőolajból. Tizenöt tartálykocsit szivattyúztunk tele a hétvégén, és ha a Transpetrol később zárja el a vezetéket, nem tudom, mi történt volna” –mondja a telefonba Dezider Tóth, a kivezényelt egység parancsnoka.

A vétkesek kilétét azonnal sejteni lehetett, a pozsonyi székhelyű Telekom Servis munkásai a gázművek megbízásából optikai kábeleket fektettek le a helyszínen anélkül, hogy előzőleg tájékoztatták volna a Transpetrolt, illetve megkérdezték volna, merre kanyarog a Barátság kőolajvezeték. A Telekomnál nem lel tárt kapukra az érdeklődő újságíró, előadják neki a „Halló, vasedény?” című jelenetet, Weiner elvtárs szerepében ezúttal a cég igazgatója, aki utolérhetetlen, legalábbis bujkálásban. Jelenleg a rendőrség vizsgálja, mi történt, vádemelés előtt ők sem nyilatkoznak, csak annyit tudunk meg, hogy még nagyon az elején járnak a nyomozásnak. A faluban szombaton ült össze először a válságstáb, megjelentek a járási hivatal környezetvédelmi osztályának képviselői, az elöljáró, a Transpetrol és a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség emberei.

Hamarosan hervad majd a liget Kiderült, hogy két vezeték húzódik egymás mellett, az egyik hétszáz, a másik pedig ötszáz milliméter átmérőjű. Ez utóbbi csövet szakították át a figyelmetlen munkások. A baleset idején körülbelül 550 köbméter kőolaj volt a sérült szakaszon. Szombat éjjelre normalizálták a helyzetet, kedden pedig újra üzembe helyezték a vezetéket.

Földrajzóráról tudjuk, hogy a Barátság vezeték a világ leghosszabb kőolajvezetéke, 5500 kilométeren át húzódik, és szlovákiai szakasza 515 kilométeres. Nem először sérült meg Kassa közelében. A Bölzsétől öt kilométerre fekvő Hernádcsány határában 2000-ben történt hasonló baleset, bár akkor nem emberi mulasztást, hanem műszaki hibát állapítottak meg. A sérült csőből akkor húsz köbméter kőolaj került a földbe és a felszíni vizekbe, azaz körülbelül háromszor kevesebb, mint Bölzsén. Hernádcsányban még most is tart a kárfelszámolás, és senki sem tudja megmondani, mikorra tér magához teljesen a természet. A bölzsei katasztrófa közvetett következményeinek felszámolása is várhatóan évekig tart majd. És ne feledjük, hogy tulajdonképpen nem is történt valódi környezeti katasztrófa.

A falu közepén köztéri szobor helyett egy talapzatra emelt ágyú díszeleg. A dolog csak nekem furcsa, a helyiek már megszokták ezt a háborúból itt maradt emléket, ugyanúgy nem vesznek róla tudomást, mint a Barátság kőolajvezetékről. Eddig „barátsággal” viseltettek iránta. Múlt péntek óta viszont mindenki fél tőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?