Okosan gazdálkodók

A legutóbbi kimutatások alapján a Kassai kerület járási hivatalainak adóssága több tíz millió koronára tehető. Kivételt képez ez alól a Nagymihályi Járási Hivatal, melynek a szállító és szolgáltató cégekkel szembeni hátraléka mindössze 600 ezer korona körüli.

A legutóbbi kimutatások alapján a Kassai kerület járási hivatalainak adóssága több tíz millió koronára tehető. Kivételt képez ez alól a Nagymihályi Járási Hivatal, melynek a szállító és szolgáltató cégekkel szembeni hátraléka mindössze 600 ezer korona körüli.

Természetesen ebben nincs benne a külön költségvetéssel gazdálkodó oktatásügy, amely csak az energiaszállítóknak közel 7 millió koronával tartozik, de a kerület többi járásaival összehasonlítva szintén a legalacsonyabb. A járási hivatal egyébként már augusztus végén teljesítette az egész évi költségvetés bevételi tervét, és úgy tűnik, év végéig megközelítőleg 3 millió koronával túllépi, ezt az összeget a hivatal felszereltségének felújítására fordítják. Elsősorban új számítógépeket vásárolnak, mert sok az elavult, a követelményeknek nem minden tekintetben eleget tévő számítógép a hivatalban. A maradékból pedig az energiaszolgáltató cégekkel szembeni adósság összegét próbáják meg csökkenteni. Pavol Šipoš, a pénzügyi osztály vezetője szerint a járási hivatal pénzügyi helyzetének javítását a korábban bevezetett takarékossági intézkedések is nagyban elősegítették. Ezek között említhető a hálózati telefonvonalak, valamint a szolgálati utak számának maximális csökkentése. A hivatalban mindössze négy személynek van szolgálati mobiltelefonja, de ezek használata is korlátozott. Több mint egymillió koronát sikerült megtakarítaniuk az üzemi étkezde létrehozásával és további egymilliót a fűtőberendezések felújításával, gazdaságosabb fogyasztók felszerelésével, de nem utolsósorban a biztonsági rendszernek a rendőrségre való közvetlen rákapcsolásával. A takarítást közhasznú munkások alkalmazásával oldották meg. Tehát ahol és ahogyan lehetett, csökkentették a kiadásokat, és a megszorító intézkedésekkel megpróbáltak a maximumig elmenni.

Hétfőtől megkezdték az oktatásügy adósságának jelentős csökkentését is. Ezért nem tartják igazságosnak a járási hivatalok adósságának év végén sorra kerülő általános csökkentését, eltörlését. Az illetékes szerveknek figyelembe kellene venniük, ki hogyan, miként gazdálkodott egész évben a rendelkezésre álló pénzeszközökkel. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?