Nyilvános a 2020-as Gombaszögi Nyári Tábor időpontja

Gombaszögi Nyári Tábor 2020

Fesztivál, tábor, szabadegyetem – 2020-ban is találkozzunk Gombaszögön, méghozzá július 13-a és 19-e között!

A gombaszögi völgy 2020 júliusában is csordultig telik majd meg élettel. Hat zenei színpadon zajlanak majd a koncertek: a Csemadok Stage és a Kocsmakert a magyar könnyűzene előadóinak biztosít teret, míg a Szifon Teraszon szlovákiai magyar zenészek látják vendégül rajongóikat. A 2019 tavaszán felépült Folkszöglet pajtájában a népzene és a néptánc kap otthont, míg a Korona sátor árnyéka alatt a komolyzene kedvelői találnak maguknak elfoglaltságot és szórakozást. Az egykori pálos kőfejtő oltalmában pedig 2020-ban is a Chill sátor underground dallamai varázsolják el a táborozókat. Az előző évekhez hasonlóan 2020-ban is több száz programpont közül válogathatunk majd: politika, közélet, tudomány, történelem, kultúra – mind helyet kapj a völgyben.

A völgy nem csak júliusban pezseg!

Az elmúlt hétvégén, október 26-án a kempinggel szomszédos Bebek Rezidencián valósult meg egy kilátótorony ünnepélyes átadása. A kilátótornyot a szútori harangoknak helyet adó harangláb építményének bővítésével alakítottuk ki. A Gombaszög Fejlesztéséért Egyesület és a SINE METU Polgári Társulás az ünnepélyes átadás mellett bemutatta a monostor nagyívű revitalizációs tervét is, amelynek első építménye maga a kilátótorony – a tanulmányt Szabó Krisztián építészmérnök készítette. A kilátótorony – harangláb egyfelől otthont ad a megmentett szútori harangoknak, másfelől decens magassága lehetővé teszi a középkori templom- és kolostorrom felülről való megtekintését. A nagy jelentőségű középkori monostorrom, amely hajdan a pálosok központi apátsága volt, az itt feltárt leleteknek köszönhetően ma már országos hírnévnek örvend. A 20. században feledésbe veszett műemléket egyesületünk az elmúlt néhány évben újra térképre helyezte. A gombaszögi, UNESCO világörökség védelmét élvező cseppkőbarlang mellett ezáltal egy új turisztikai célpont jött létre, amely kétségkívül növeli Gombaszög és a régió attraktivitását. Az elmúlt három évben fejlesztéseink támogatására Kassa megye és a Megyei Turisztikai Ügynökség által megbízható, remek partnerekre találtunk. E szakmai partnerség és a világos célkitűzéseink tették lehetővé, hogy immár harmadik ízben tudtuk a megyétől érkező támogatást a Bebek Rezidencia létrehozására felhasználni. A Kassa- Régió-Turizmus ügynökség Terra Incognita (Ismeretlen Föld) pillére 13 ezer euróval támogatta a projekt megvalósítását.

Kedvezményes jegyvásár hamarosan!

Lepd meg valami igazán élményszagú ajándékkal a szeretteidet: válts jegyet számukra, hogy a karácsonyfa alatt igazán boldog legyen az ajándékbontás. A kedvezményes téli jegyvárás hamarosan indul. Ne félj, nem maradsz le! Kövess minket a Facebook-on, hogy mindig naprakész lehess, vagy látogass el a www.gombaszog.sk honlapra, ahol hamarosan bérletet is tudsz váltani a 2020-as fesztiválra. Jelezd a Facebook-os eseményen, hogy ott leszel, és hívd meg a barátaidat is!

2019-ben Zuzana Čaputová köztársasági elnök is megtisztelt minket a jelenlétével. Ha ő eljött, te miért maradnál otthon? Gombaszög 2020 - veled teljes!

(gnyt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?