Régió

Nyílt napok a Selye János Gimnáziumban

Komárom | Nyílt napokat tartanak november 20-21-én a Selye János Gimnáziumban, amelyre az alapiskolák 9. évfolyamos diákjait és kísérőiket várják. A mintegy másfél órás bemutató során az érdeklődők tájékoztatást kapnak a gimnáziumban folyó oktatásról, a szakkörökről, az iskolán kívüli tevékenységről, az érettségi rendszerről és a továbbtanulási lehetőségekről. Míg a diákok óralátogatáson vesznek részt, addig a szülők a pedagógusokkal beszélgethetnek, és választ kaphatnak kérdéseikre. Kedden két turnusban, 8-kor és 10 órakor, szerdán 8 órakor fogadják a csoportosan, vagy egyénileg érkezőket. Az előző évek tapasztalatai alapján idén is mintegy 150 tanulót és 100 kísérőt várnak a nyílt napokra.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. november 15. 11:20

A patinás gimnázium évek óta Nyitra megye legeredményesebb középiskolája - A szerző felvétele

A Selye János Gimnázium a tanulmányi eredményeket tekintve már harmadik éve az első helyen áll Nyitra megye 96 középiskolájának ragsorában, a sportversenyeket tekintve pedig a második. Andruskó Imre igazgató elmondta, a következő tanévben 4 osztály nyitására kaptak engedélyt a fenntartótól, Nyitra megyétől, 100 diákkal, emellett a nyolcosztályos képzésben egy prímót indítanak 22 diákkal. „Az első három évfolyamban kötött tarterv szerint folyik az oktatás, negyedikben viszont 10 óra a választható tantárgy, kétszer 4, és egyszer 2 tanóra leosztásban. Ez lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy azokra a tantárgyakra erősítsenek rá, amelyből felvételizniük kell az egyetemre, illetve amikre ott szükségük lesz – fejtette ki az igazgató. – Az angol, mint főnyelv mellett németet és spanyolt választhatnak a diákok. Tanáraink évente szerveznek tanulmányi utakat angol, német és spanyol nyelvterületre is. Elsőben és másodikban emelt óraszámban, hetente háromszor van testnevelés, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többet mozogjanak is a gyerekek.”

A hatályos jogszabályok szerint három tantárgyból, magyarból, szlovákból és matematikából van írásbeli felvételi; ez alól csak azok mentesülnek, akik a kilencedikesek központi tudásszint-felmérése során mindhárom tárgyból 90 százalék feletti eredményt érnek el. A felvételin elért pontszámokon kívül figyelembe veszik a 8. évfolyam év végi és a 9. évfolyam félévi bizonyítványában szereplő jegyeket, valamint a versenyeredményeket is. (vkm, PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Januártól ismét járnak a vonatok Ipolyság és Zólyom között

Januártól 30 eurót kérhetnek a kezelésért

Pellegrini megérti, hogy az embereket irritálja a képviselői fizetések ugrásszerű növekedése

Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek újabb tüntetésén

Az oktatás és a turizmus Nagyszombat megye jövő évi prioritása

Hosszú: ez egészen más világbajnokság volt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?