Nyílt nap, nyílt államfő

A rekkenő hőség és Rudolf Schuster államfő folyamatosan csökkenő népszerűsége ellenére az idén is több ezren voltak kíváncsiak a Pozsony szívében álló elnöki rezidenciára. A Grassalkovich-palotát Rudolf Schuster minden évben államfővé választásának évfordulóján nyitja meg a nagyközönség előtt.

Rudolf Schuster államfő a nép gyűrűjébenČTK-felvéteReggel háromnegyed kilenckor a palota remekbe kovácsolt vaskapujánál már több száz ember várta, hogy bebocsátást nyerjen az elnöki rezidenciába. Az épületből kilépő Rudolf Schustert a látogatók tapssal köszöntötték. Rövid üdvözlő beszéd után az elnök egy csokor virágot adott át a kapun elsőként belépő, Stupaváról érkezett édesanyának, aki két kicsi gyermekével volt kíváncsi a palotára. „Az épület elsősorban építészetileg érdekel, mivel még sohasem jártam itt. S a kisfiamnak és kislányomnak is szeretném megmutatni, hogy hogyan él az államfő, milyenek a mindennapjai. Ilyen kellemes fogadtatásra azonban egyáltalán nem számítottam” – mondta a meglepődött fiatalasszony, aki azonban gyermekeivel együtt lemaradt az államfői idegenvezetésről, mivel a biztonsági kapunál sípoló táskája miatt csak hosszú és alapos átvizsgálás után engedték át. Ekkor Rudolf Schuster már irodájának berendezéséről mesélt a látogatóknak. A városnézés közben erre tévedt japán turisták most sem tagadták meg önmagukat. Mindnyájan lefényképeztették magukat vagy az elnökkel, vagy az államfő nejével, Irena Schusterovával, de a látogatók szívesen kapták egymást lencsevégre a Mária Teréziát, II. Józsefet vagy Mária Lujzát ábrázoló festmények előtt is.

Akiknek szerencséjük volt és Rudolf Schusterrel nézhették végig a palota 11 bemutatott termét, többek között megtudhatták, hogy az államfő az egyik legértékesebb ajándékot, egy arannyal díszített képet II. János Pál pápától kapta. Az is kiderült, hogy az elsősorban tárgyalásokra szolgáló zöld szalont díszítő képeket az elnök múzeumoktól könyörögte ki, és távozásakor azok visszakerülnek a bemutató termekbe. Rudolf Schuster továbbra sem szűkölködik merész ötletekben, mostanság a palota kertjének jövője izgatja a leginkább. „Sajnos, egyelőre csak a kert egy része tartozik az elnöki rezidenciához, nagy részét a belváros birtokolja. ĺgy azonban nem lehet az egységes barokk kertet kiépíteni, pedig az csodálatos lenne itt a város szívében” – magyarázta lelkesen az államfő az elképzeléseit ábrázoló részletes makett fölött. Rudolf Schuster álma, hogy a kertet egy függőhíd kösse össze a szomszédos kormánypalota parkjával. „Ezzel egy csodálatos liget, igazi pihenőhely jönne létre, amit természetesen a nyilvánosság számára is megnyitnánk. De a kormánytól folyton csak azt hallom, hogy nincs rá pénz, túl sokba kerülne” – mondta a tervezgető elnök, aki ezután felesége dolgozószobáját mutatta be kicsit félszegen, mondván, ide neki csak engedéllyel szabad belépnie. Ebben a szobában helyezték el az épület legrégebbi berendezési darabját, egy 17. századból származó aranyozott tükröt, valamint azt az íróasztalt, amit állítólag Jozef Tiso, a fasiszta szlovák állam elnöke is használt.

A Grassalkovich-palota Szent Borbála-kápolnájához láthatóan érzelmi szálak is fűzik az államfőt. „Amikor súlyosan megbetegedtem, a papom ezek között a falak között biztatott, hogy biztosan meggyógyulok. S mint látják, igaza lett” – jelentette ki elérzékenyülve az államfő.

Az emberek többsége a hosszú sorokat türelmesen kivárva, elégedetten sétált végig a szobákat és az elnök mindennapjait bemutató tárlaton. Csalódnia kellett azonban annak, aki az évekkel ezelőtt elhíresült kis villanytűzhelyre vagy a brazíliai őserdőben látott anakondák fényképeire is kíváncsi volt. Ezek ma már nem tartoznak az elnöki palota büszkeségei közé. Ezzel szemben az első teremben fő helyet kaptak a köztársasági elnök díszdoktorrá avatásának jelképei és azok a külföldi kitüntetések, amelyeket az elmúlt években Rudolf Schuster kapott.

Egy handlovái iskoláscsoport virágcsokorral és hatalmas plüss napocskával köszönte meg az államfőnek a találkozót. „Azt terveztük, hogy a gyerekekkel idén Pozsonyban jövünk kirándulni. Levelet küldtünk az államfőnek, hogy fogadjon minket. Aztán a gyerekek figyelmeztettek, hogy lesz nyílt nap, így mára szerveztük a látogatást. Nagyon szép a palota, és igazán hálásak vagyunk, hogy mindezt láthattuk” – mondta a lelkes tanító néni, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a gyerekek kezet is fogjanak az államfővel. A nagymegyeri gyermekotthon pedagógusai már nem voltak ilyen elégedettek. „Sajnos, kevés az információ, a termekben nincs pontosan leírva, hogy melyik helyiség mire szolgál, idegenvezetővel pedig nem találkoztunk” – mondták. Jozef Stank, a köztársasági elnök irodájának vezetője szerint azonban minden teremben képzett őrök álltak a látogatók rendelkezésére. Arról már nem a szervezők tehetnek, hogy ezeket a munkatársakat egész nap szinte senki sem szólította meg.

A kellemes séta után az elnöki palota kertjében ingyen sör és üdítő várta a látogatókat, akik itt is körülvették az államfőt. Gyerekek és felnőttek sorba álltak az aláírásáért, annak ellenére, hogy ugyanitt kaphatták meg a bronzérmes jégkorongozók aláírását, s persze azokat a fényképeket is, amelyeken a csapat tagjai Rudolf Schusterrel fognak kezet. Olyanok is akadtak, akik szombaton nem csak az elnöki palota szépségéért várták ki az udvaron kígyózó sorokat. Egy fiatal hölgy segítséget kért, mivel édesapja bécsi kórházi kezelésének költségeit az egészségügyi biztosító nem hajlandó téríteni. Egy Partizánskéból érkező csoport pedig arra kérte az államfőt, vesse latba baráti kapcsolatait Tomáš Baťánál, és beszélje rá, hogy vegye át a tönk szélén álló, egykoron világhírű cipőgyárat. Rudolf Schuster minden ügyben személyes segítséget ígért.

A nyílt nap sikerét láthatóan rendkívül élvező államfő délután fél egykor is ugyanolyan szenvedéllyel és lelkesedéssel beszélt és sétált az emberek között, mint reggel kilenckor. ĺgérete szerint bárhogy is dönt újrajelöltetését illetően a jövőre esedékes elnökválasztás kapcsán, egy év múlva, június 15-én ismét kinyílik az államfői palota kapuja a nyilvánosság előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?