Nyílt levéllel a kórházért

Vágsellye. A járás összes polgármestere aláírta azt a nyílt levelet, amellyel a vágsellyei kórház megmentése ügyében fordultak az illetékesekhez.

A kormányfőnek, a parlament elnökének, az egészségügyi miniszternek, Nyitra megye elnökének és az Általános Egészségbiztosító vezérigazgatójának postázott levélben a kórházigazgató, a vágsellyei körzeti elöljáró és a polgármesterek elégedetlenségüket fejezik ki a biztosítónak a kórház ellehetetlenítésére irányuló lépései miatt. A biztosító az idei első félévre a tavalyihoz képest a felére csökkentette a fekvőbeteg-ellátásra vonatkozó megrendeléseit, és az érintettek értesülései szerint július 1. után egyáltalán nem kíván szerződést kötni a fekvőbeteg-ellátás költségeinek térítésére, ami a kórház meg?szűnéséhez vezetne, és veszélyeztetné a járás lakosainak egészségügyi ellátását. A levél írói hét pontban foglalták össze érveiket. Ezek között olvasható, hogy az 54 ezer lakosú Vágsellyei járás az ország legsűrűbben lakott régiói közé tartozik, a Vágsellyei kórház vonzáskörzetébe a Galántai járás egy részét is beleszámítva 70 ezer lakos tartozik, és az ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma (3,5 ágy/1000 lakos) országos szinten is a legalacsonyabbak között van. A légúti és a vérkeringési betegségekben elhalálozók számát tekintve a járás a legveszélyeztetettebbek közé tartozik. Az érvek között szerepel az ipari és a természeti katasztrófák általi veszélyeztetettség (víztározók, atom?erőmű, vegyi üzem, ammónia-üzemelésű téli stadion stb.). Ha a vágsellyei kórház megszűnne, a környező egészségügyi intézmények kapacitása nem lenne elegendő a vágsellyei járásbeli páciensek ellátására. A közeli egyetemi kórházakban (Érsekújvár, Nyitra) az ellátás a biztosító számára 30–50 százalékkal drágább lenne, mint a vágsellyeiben. Az Általános Egészségbiztosító tervezett lépéseivel a halaszthatatlan orvosi ellátást is nehezebben hozzáférhetővé tenné a páciensek számára, ami diszkriminatív intézkedés azokkal a régiókkal összehasonlítva, ahol a biztosító megtartja vagy növeli a kórházi megrendelések számát. Mielőtt a Forlife nonprofit szervezet 2005 novemberében átvette a vágsellyei kórház működtetését, a Nyitrai Megyei Önkormányzat fennhatósága alatt a kórház évi 30 millió korona veszteséget termelt. A Forlife-nak 2006-ban mindössze 6,7 millió korona tartozása volt, és a 2007. évet kiegyensúlyozott gazdasági mérleggel zárta. Azáltal, hogy az Általános Egészségbiztosító felére csökkentette a megrendelések számát, a kórház 2008 januárjától csak tartós veszteséggel működhet. A kórház megszűnése 300 alkalmazott elbocsátását vonná magával.

A levél aláírói nyugtalanítónak tartják, hogy az Általános Egészségbiztosító ilyen módon hazardíroz az állampolgárok – a saját biztosítottjai – egészségével, és arra kérik a biztosítót, a vágsellyei kórházat sorolja be azon intézmények jegyzékébe, amelyekkel szerződni kíván, és legalább a 2007-es év első felében megkötött szerződésnek megfelelő mennyi?ségű kórházi ellátásra kössön szerződést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?