Szeptemberi ülésén a hajléktalanokkal kapcsolatos általános érvényű rendeletet fogadott el a párkányi testület.
Novemberben nyit a melegedő
Szeptemberi ülésén a hajléktalanokkal kapcsolatos általános érvényű rendeletet fogadott el a párkányi testület. A városnak korábban nem volt a hajléktalanproblémára vonatkozó rendelete.
Párkány
A 9/2015-ös rendelet elfogadásakor kisebb vita bontakozott ki arról, hogy a város által üzemeltetett éjszakai melegedőben csak a párkányi lakcímmel bejegyzett hajléktalanokat fogadják, vagy szállást adnak-e az átmenetileg Párkányban tartózkodó hajléktalanoknak is. A képviselők végül azt a verziót fogadták el, amelynek értelmében a lehetőségekhez mérten és szükség esetén a menedékhelyen azok is szállást kérhetnek, akiknek nem Párkányban van az állandó lakhelyük. Az elfogadott rendelet értelmében a város november 1-jétől március 31-ig ad éjszakai szállást és nyújt tisztálkodási lehetőséget a hajléktalanoknak. A Fő utca 3035 szám alatti mosoda udvarában korábban is működött éjjeli melegedő, ahol tíz személy elszállásolására volt lehetőség. Az itt-tartózkodást szigorú házirend szabályozta. Az ittas állapot például azonnali kitiltással járt. Nem hivatalos adatok Párkányban a hajléktalanok számát harminc főre becsülik. Télre sokan Esztergomba, Érsekújvárba vagy a fővárosba húzódnak, ahol jobb kilátásokkal vészelhetik át a hideget.
Még nem zárult le az a rendőrségi nyomozás, amely a párkányi hajléktalanok egyik illegális tartózkodási helyén történt tragédia kapcsán indult. Október 12-én a Rákóczi utcai befejezetlen iskolaépületben két összeégett holttestet találtak. A felismerhetetlenségig összeégett tetemeket még nem azonosították. Értesüléseink szerint egy hajléktalan férfi és nő volt az áldozat, akik egy szerencsétlen baleset következtében hunytak el. Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő a múlt héten annyit erősített meg, hogy az egyik áldozat valóban férfi volt, akinek halálát füstmérgezés okozta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.