Nincs már tengelyt akasztó sár

Míg az alföldi tanyavilág esetében egymástól nagy távolságokra eső, ritkán elszórt tanyákkal találkozhat a szemlélődő, Gömörben és Nógrádban teljesen más a szerkezet. A Gömörben korábban folytatott mezőgazdasági termelés jellegénél fogva, amelyre inkább az állattenyésztés, a pásztorkodás volt jellemző, nem tanyavilág, hanem a szállásterületeket, legelőket felügyelő majorságok, szalasok alakultak ki. Ezek korábban csak időszaki szállást biztosítottak a pásztorkodással, állattenyésztéssel foglalkozó családoknak, majd egy időben – főleg a szövetkezetek működése alatt – állandó lakhellyé váltak.

A két szomszédos megye kistájai szerint is változik a nálunk tanyának tartott létforma megítélése és szerkezete. A Sajó völgyében például annyira sűrű a településhálózat, hogy nem is beszélhetünk igazán tanya vagy tanyák kialakulásáról, ilyenek csak a dombosabb vidékeken, a zsákfalvak kataszterében lévő helyeken vannak, itt is alig egy-két kilométernyi távolságra a falvaktól. A Vály-völgye például még mai is őrzi a honfoglalás kori szeres településszerkezetet. A szer ugyanis kisebb-nagyobb, egymástól jól elhatárolható területeket maga körül összefogó épületcsoportokat jelent, amelyek mára már egy nagyobb, laza szerkezetű és úthálózatú, egymástól jól elhatárolható gyepűk és dűlők összességét jelentő közigazgatási egységgé, faluvá rendeződtek. Nógrád északi részén azonban érdekes példáját láthatja a turista a nadrágszíjparcellákon gazdálkodó kisparasztok által kialakított ún. tanyavilágnak, amit „laz”-nak neveznek az itteniek. Itt a terepviszonyoknak is komolyabb szerepe van, az erősen hegyes-dombos vidéken a viszonylag kis méretű birtokok sajátságos központjaiként sűrűn szórva, mindig a terepviszonyokhoz és a birtokhatárokhoz igazodva épültek a zárt udvaros, gazdasági épületekkel határolt hegyi tanyák.

Kérdés persze, hogy ma megélhetési kényszerből vagy önként vállalt életformaként vállalják a városoktól és falvaktól távolabbi, viszonylag magányos helyeken való létet a tanyalakók. Példa mindkettőre van, sőt: az üdülési célokból fenntartott, hétvégi házként hasznosított tanyák száma újabban emelkedőben van. Aki megélhetési létformaként tanyasi lakos, az általában mezőgazdasági termelésből próbál meg kisebb-nagyobb sikerrel boldogulni. Ezen a téren is vannak kiemelkedően jó példák, fokozatosan, szemmel láthatóan gyarapodó gazdaságok – és lassan lepusztuló, egyre elhagyatottabbnak tűnő, de még az élet, a munka jeleit mutató gazdaságok is.

Érdekes jelenségként tartják számon a környéken a nyugat-európai „bevándorlást”, ami azt jelenti – például a Vály völgyében vagy a Szuha patak vidékén –, hogy hollandiai telepesek vásárolnak meg kisebb-nagyobb birtokokat, majd azok részleges felújítása után kiköltöznek és ott élnek viszonylag zárt közösségként vagy teljesen magányosan a külvilággal szinte alig érintkezve. A tanyák hétvégi házakká való átalakítása főleg a síközpontok környéki települések mellett elszórtan álló hegyi tanyákra jellemző, az ilyen eladó ingatlan iránt például igen komoly az érdeklődés.

Az egykori, az irodalomból is ismert tényleges tanyasi életforma természetesen ma már nem létezik. Nincs már tengelyt akasztó sár, mindenütt van villany, a tanya infrastruktúrája nagyjából a hozzá legközelebb eső faluéval azonos. Hogy itt lakni mennyire jó vagy nem jó? Nos, a megkérdezettek túlnyomó többsége nem igazán tudná már máshol elképzelni az életét, igaz, az ő átlagéletkoruk hatvan év felé közelít. Lehet, alig másfél évtizeden belül szinte teljesen átalakul ismét a tanyák, majorságok, szállások, hegyi tanyák világa, mert a kultúra és az ember változásával ez a létforma is változik.