Népdalkörök fesztiválja

Népdalkörök fesztiválja
Pered |

Második alkalommal szervezték meg a népdalkörök fesztiválját november 13-án a helyi kultúrházban. A koronavírus-járvány miatt kicsit módosítani kellett a tervezett programot.

 

Lassan öt éve, hogy a dalolni szerető férfiak egy csoportja megalapította a Peredi Férfi Daloskört azzal a céllal, hogy a falu és a környék népdal- és nótaéneklésének hagyományát ápolja, megőrizze, népszerűsítse. A Népdalkörök Peredi Fesztiválját is ezzel a céllal szervezték meg két évvel ezelőtt, hagyományteremtő szándékkal. Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a fesztivál, de a daloskör vezetője, Barczi Tivadar véleménye alapján ideális a kétéves intervallum a fesztivál megszervezésére. Lapunknak elmondta, nem titkolt szándékuk regionális szintűvé emelni a fesztivált, valamint folyamatosan növekvő szakmai színvonalat és rangot adni neki.

„Daloskörünk több tucat szereplésen van már túl annak ellenére, hogy viszonylag fiatal csoport és a járvány miatt több mint egy évig nem próbálhatott. Valószínűleg ezért is fogadták el nagy örömmel a meghívásunkat a fesztivál többi résztvevői. Sajnos két csoport is karanténba kényszerült, le kellett mondaniuk a fellépést, de akik itt voltak, nagyon jól érezték magukat” – mondta el Barczi Tivadar. A fesztiválon fellépett a Peredi Nyugdíjasklub Énekkara, a Tardoskeddi Férfikar, a Nagyölvedi Dalárda, a Peredi Csillag Citerazenekar és a vendéglátó Peredi Férfi Daloskör, a műsor végén Kodály Zoltán helyi gyűjtéséből származó népdalokat adtak elő közösen Jónás Katalin, a daloskör karnagyának vezetésével.

Peredi Férfi Daloskör
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?