„Némelyik pedig a jó földbe esett...”

„Némelyik pedig a jó földbe esett...” – Lukács evangéliumának ezen részével kezdődött 2004. március 13-án Jókán, a Gyermek Evangelizációs Közösség munkatársai által szervezett Bibliaverseny.

„Némelyik pedig a jó földbe esett...” – Lukács evangéliumának ezen részével kezdődött 2004. március 13-án Jókán, a Gyermek Evangelizációs Közösség munkatársai által szervezett Bibliaverseny. Immár hetedik éve rendszeresen, a tavaszi szünet előtti vagy utáni szombaton kerül sor az alapiskolások versenyére, melynek indító gondolata az volt, hogy a gyermekek számára ilyen formán is elérhetővé váljon Isten igéje.

A versenybe bekapcsolódnak különböző falvak, városok, iskolák és gyülekezetek – reformátusok és katolikusok egyaránt. Egyenlő kiindulási alapot ad, hogy előre kijelölt részek ismeretéből versengenek a gyermekek, két korosztályban, vagyis az alsó- és felső tagozatosok. Természetesen, a nehézségi szint is különbözik. A mostani versenyen a kisebbek Sámuel első könyvének 13-25. fejezeteit tanulmányozták, a nagyobbak pedig Sámuel második könyvének 6-24. fejezeteit.

Idén 11 alsó és 27 felső tagozatos csoport vett részt a versenyen, egy-egy csapat legfeljebb hat fős lehetett. Az alkalom énektanulással, bevezető áhítattal és bátorító szavakkal vette kezdetét a református templomban, majd a helyi magyar alapiskolában az egyes csoportokat már elkészített hely várta. A kérdéslapok javítását lelkipásztorok és hitoktatók végezték.

A visszajelzések szerint áldást jelent a gyermekek, de a felkészítők számára is, hogy együtt tanulmányozhatják Isten igéjét. Az Úré a dicsőség mindazért, hogy elkészíti ezeket az alkalmakat, kézben tartja azokat, adja a gyermekeket és a velük foglalkozókat egyaránt. Hálás szívvel tekintünk vissza a már elmúlt alkalmakra, és reménységgel az előttünk állókra, tudva azt, hogy az elért helyezések nem adhatnak számot arról, hogy a gyermeki szívekben elültetett Ige-magvak milyen változásokat hoztak vagy hozhatnak az életekben, mert „az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sámuel 16,7b.)

A szerző református lelkész

HELYEZÉSEK

Alsó tagozat:

1. alistáli református alapiskola (Ebjátár),

2. Bátorkeszi (Ahimelek),

3. Apácaszakállas (Nájót)

Felső tagozat:

1. Dunamocs Mákír,

2. Bátorkeszi Betsabé,

3. Dunamocs (Benájá)

(Az első három helyezett, zárójelben a csoport neve.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?