Nem veszik meg a bérházat – lakásokra azonban szükség lenne Nagykaposon

LECZO ZOLTÁNNagykapos. A város ebben a választási ciklusban már biztosan nem vásárolja meg azt a Hviezdoslav lakótelepi 33 lakásos bérházat, melynek megvételéről tavaly határoztak a képviselők.Ifj.

LECZO ZOLTÁN

Nagykapos. A város ebben a választási ciklusban már biztosan nem vásárolja meg azt a Hviezdoslav lakótelepi 33 lakásos bérházat, melynek megvételéről tavaly határoztak a képviselők.

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az adásvétel korábban azért hiúsult meg, mert a bérház vételárát az Állami Lakásfejlesztési Alaptól igényelhető támogatásból, valamint hosszú lejáratú kölcsönből szerették volna kifizetni, ám az eladó végül a megadott határidő lejártáig nem juttatott el a szervezethez néhány fontos dokumentumot. Az eredeti elképzelések szerint a Hviezdoslav lakótelepi 59-es számú bérház tulajdonosa 1,6 millió euróért adta volna el a városnak az előzőleg általa felújított házat, és saját költségén három Fábry utcai lakóház lebontását is vállalta volna. Ezek helyén az önkormányzat multifunkciós épületek kialakítását tervezte, továbbá parkosításra és más, tereprendezési munkálatok elvégzésére is sor kerülhetett volna. Mivel a bérház megvásárlása fontos részét képezte ennek a hosszú távú lakásgazdálkodási tervezetnek, az adásvétel meghiúsulásával a projekt megvalósítása is elmarad.

A hivatalvezető tájékoztatása szerint a település vezetése ugyanakkor nem tett le arról a tervéről, hogy a Fábry utca környékét rendbe teszi, és a városban új önkormányzati tulajdonú bérlakásokat építtet. Erre egyrész azért van szükség, mert az említett városrészben gyakoriak a rendbontások, és ezekben a házakban több olyan bérlő is lakik, aki komoly tartozást halmozott fel. Új lakások építését – vagy egy már meglévő házban való kialakításukat – az indokolja, hogy ilyen lakásokra igény van, a városi hivatalban jelenleg is több tucat kérvényt tartanak számon. A legjobb megoldás ezért az lenne, ha az Állami Lakásfejlesztési Alap kínálta lehetőségeket kihasználva a város – Királyhelmechez hasonlóan – saját tulajdonban lévő telken több alacsony komfortfokozatú lakást építtetne, a nem fizető bérlőktől pedig megszabadulna. A tervek megvalósításának legfőbb akadálya, hogy ilyen beruházásra alkalmas parcella jelenleg nincs a településen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?