Nem talált bombát a rendőrség az Eperjes és a Kassa megyei bíróságok épületében

bombariadó

Nem találtak bombát az Eperjes és a Kassa megyei bíróságok épületében. Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője megerősítette, hogy bombariadó volt szerdán Kassa megyében, a rendőrség végrehajtotta a szükséges intézkedéseket. „Átvizsgálták a bíróságok épületét, robbanószerkezetet vagy gyanús eszközt nem találtak” – mondta a Mésarová.

Jana Ligdayová, az Eperjesi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, Pozsonyból érkezett a bejelentés, hogy bomba van a bíróság épületében, országszerte biztonsági intézkedéseket hajtottak végre.

„A Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai átkutatták a Pozsony megyében működő bíróságok épületét, bombát nem találtak” – erősítette meg Silvia Šimková pozsonyi rendőrségi szóvivő.

Ivana Petrufová, az Eperjesi Kerületi Bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint reggel az összes épületet kiürítették, az ott dolgozók fokozatosan térnek vissza a munkahelyükre.

„A tárgyalásokat elhalasztották, a riadó megzavarta a bíróságok munkáját. Ez az igazságügyi dolgozók munkájának felesleges megzavarása. Kérjük, hogy egyes polgárok ne zavarják meg a bírósági tárgyalásokat” – fogalmazott Petrufová, és hozzátette, hogy ez már a negyedik olyan eset ebben az évben, hogy evakuálni kell a bírósági épületeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?