Nem sikerült elrugaszkodniuk a rajtlakásokból

Daškóék kisebbik, óvodás gyereke valószínűleg néhány évig még iskolába is ebből a házból fog járni Szőcs Hajnalka felvételeA szobát egy szekrénysorral választották ketté, a mögött van a gyerekek kuckója, emeletes faágyakkal, hogy kevesebb helyet foglaljon. Több ágy nincs is a szobában, a szülőknek az éjjelre széthúzható kanapé szolgál hitvesi ágyul. Mégsem az a legnagyobb gondjuk az itt élőknek, hogy kicsi a hely, hanem az, hogy ez is csak átmeneti állapot: a várostól öt évre kapták bérbe a garzont, ez alatt az idő alatt találniuk kell valamilyen más lakást. Hogy hogyan, arról az itt lakóknak fogalmuk sincs.

KINCSET ÉRŐ GARZON

A garzonlakás Galántán, a Hodská u. 1645/71 cím alatt található városi bérház 42 lakásának egyike. A ház öt évvel ezelőtt épült, és a lakásokat úgynevezett rajtlakásoknak szánta a város – olyan fiatal családoknak adták bérbe, akik másutt nem tudtak lakáshoz jutni. A szerződés szerint a lakások öt évre bérelhetőek, miközben a bérlők kötelezték magukat, hogy az öt év alatt szereznek más lakást, a rajtlakást pedig más fiatal családoknak engedik át. A 42 család közül ez 18-nak nem sikerült. Ma is a szóban forgó bérházban laknak, tulajdonképpen minden jogalap nélkül, hiszen 2002. szeptember 30-án lejárt a bérleti szerződésük. A városi önkormányzattól kérték a szerződés megújítását, ám a városi képviselő-testület a legutóbbi, február 25-diki ülésén nem jutott dűlőre az ügyben. A holnapi ülésen dől majd el a „jogtalanul” itt lakók sorsa: megújítják-e a szerződésüket, vagy kilakoltatják őket. „Ha tisztán jogi szempontból nézzük a dolgot, mivel a bérletei szerződés tavaly szeptemberben lejárt, a város kilakoltathatná a jogalap nélkül ott lakókat, és még pótlakásokat sem lenne köteles biztosítani a számukra” – ismerteti a tényeket Miroslav Psota, a Galántai Városi Hivatal elöljárója. A város azonban nem akart mindjárt ilyen drasztikus eszközhöz nyúlni, hanem megbízta a Bysprav városi lakáskezelő vállalatot, vizsgálja meg az említett családok helyzetét. Ennek alapján az áprilisi testületi ülésen a polgármester olyan javaslatot terjeszt majd a képviselők elé, hogy, a város további két évre, 2004. szeptember 30-ig kössön bérleti szerződést a 18 család közül azokkal, akiknek nincsenek tartozásaik a várossal szemben. Mert a 18 közül 5 családnak nemcsak, hogy lejárt a bérleti szerződése, hanem még lakbérhátralékuk is van, emellett az energia- és a vízdíjat sem fizették be. A legnagyobb adósság mintegy nyolcezer korona, a többiek három- négyezer koronával tartoznak. Ha az április 3-diki testületi ülésig megtérítik tartozásukat, ugyanúgy megújíthatják a szerződésüket mint a többieknek – persze, ha a városatyák megszavazzák az előterjesztett javaslatot –, ellenkező esetben a város bírósági úton is kérheti eltávolításukat a lakásból. Az említett 42 lakás többi 24 lakójának még a szerződés lejárta előtt sikerült más lakást találnia, és az ő helyükbe jött új lakókkal a város ismét meghatározott időre, 2007. szeptember 30-ig szóló szerződést kötött.

ESÉLYÜK SINCS MÁSIK LAKÁSRA

A rajtlakásoknak helyet adó városszéli négyszintes bérházban találomra szólítottam meg egy folyosón dohányzó fiatalembert. A 36 éves Roman Daško ugyan nem tartozik a „jogtalan” lakáshasználók közé, 2007-ig tart a bérleti szerződése, de nagyon jól tudja, mit jelent az, ha ki kell költözni a lakásból. „Tizenöt évet dolgoztam a pozsonyi Dimitrovkában, egyszobás üzemi lakásban laktunk a feleségemmel és két gyerekkel, de a munkavégzés következtében megbetegedtem, nem dolgozhattam tovább az üzemben, elbocsátottak. Két évvel ezelőtt az üzemi lakásból is távoznunk kellett, mert már nem voltam alkalmazott, csak úgy maradhattunk volna ott, ha két héten belül 400 ezer koronáért megvásároljuk a lakást. Ezt, persze nem tudtam kifizetni, és ha nem jövünk el onnan, a biztonsági szolgálat erőszakkal lakoltatott volna ki. Az állandó lakhelyem szerencsére Galántán volt, mert innen származom, így bejelentkezhettem ebbe a bérlakásba” – meséli el történetét. Azóta a négytagú család, egy tízéves kislánnyal és az óvodás fiúval egy garzonlakásban él, egyetlen szobában, ahova a konyhai berendezést már maguk szereltették fel, mert a helységben csak egy mosogató volt. A gyerekek emeletes ágyban alszanak, a felnőttek éjjelre a napközben ülőalkalmatosságként szolgáló kanapét alakítják át ágygyá. Mindezért a lakbérrel, a víz- és fűtési díjjal együtt havi 2770 koronát fizetnek. Az apa és az anya is dolgozik – habár a családfő már hosszabb ideje betegszabadságon van – mindkettőjük munkahelye Pozsonyban van, úgyhogy havonta több mint négyezer koronát csak az utazásra kénytelenek költeni. Emellett lakástakarékosságra nem jut pénz. A családfőnek fogalma sincs, mihez kezdenek majd, ha lejár az itteni bérleti szerződésük: „Állítom, hogy az itt lakók több mint 90 százalékának nem lesz hová költöznie. Nem tudunk félmillió koronát szerezni, hogy kétszobás lakást vegyünk. Sőt akkorra biztosan jóval drágábbak lesznek a lakások.” A házban több lakót is megszólítottam, de többen nem akartak nyilatkozni. Takács Ernőné annyit árult el, hogy ők is azon 18 család közé tartoznak, akiknek már el kellett volna hagyniuk az épületet. Most kényszerhelyzetben vannak, a férjével és a két kisgyerekkel kénytelenek a szüleikhez költözni. Egy másik lakásban a csöngetésre egy fiatalember nyitott ajtót. Nevét nem akarta elárulni, de elmondta, nekik ugyancsak lejárt a bérleti szerződésük, de tatozásuk nincs a várossal szemben, a lakbért rendesen fizetik. Ő sem tudja elképzelni mihez kezdenek, ha ki kell költözniük. Még arra sincs kilátás, hogy a szülők fogadják be őket. Éppen ezért nagyon hálás lenne, ha a város megújítaná bérleti szerződésüket.

UGRÓDESZKA

Olyan lakóval nem sikerült beszélnem, akinek tartozása van a lakáskezelővel szemben. Hogy az ő sorsuk mi lesz, ha nem fizetnek, azt nehéz megmondani. Most mindannyian kíváncsian várják a városi képviselő-testület döntését.

Annak idején azzal a céllal épültek ezek a kicsi, kényelmesnek nem éppen mondható lakások, hogy ugródeszkául szolgáljanak a fiatal házasoknak, hogy mire a gyerekek felcseperednek, jobb lakáshoz jussanak. Sajnos, az elrugaszkodás nem mindenkinek sikerült.