Nem regisztráltak megemelkedett arzénszintet a Sajó környéki kutak vizében

A környezetvédelmi minisztérium visszautasította a Szövetség állításait, melyek szerint a tárcát terheli a felelősség a katasztrófa elhárítását illetően. A gazdasági tárca szerint a bányából már tiszta víz folyik a Sajóba.  (Somogyi Tibor felvétele)

Egyetlen, a Sajó szennyezett részének közelében levő kutakból származó vízmintában sem regisztráltak megemelkedett arzénszintet – tájékoztatott a közösségi hálón a Rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ). A hivatal hozzátette, egyes elemek megemelkedett értéket mutatnak, de ez jelenleg nem jelent közvetlen veszélyt az egészségre.

A mintákban azokat az értékeket vizsgálták, amelyek előfordulására számítani lehetett a Sajó vizének szennyezettsége miatt. A 26 laboratóriumi elemzés közül 19 mutatott ki az egészségre veszélytelen elemeket a vízmintákban „Hét mintában a vas és a mangán, egyben pedig a nikkel megemelkedett értékét regisztráltuk. Egyetlen vizsgált vízmintában sem emelkedett meg az arzéntartalom" – közölte a hivatal.

Jozef Varga, a RÚVZ igazgatója úgy tájékoztatott, hogy a vezetékes vízben is enyhén megemelkedett a vas és a mangán szintje. A környező településeken évek óta megemelkedett mangánértékeket regisztrálnak a vízben, az igazgató tájékoztatása szerint erről többször is konzultáltak már a szakértővel. „Néhány mintában jelentősen magasabb a mangán szintje, ezekkel a problémákkal külön foglalkozunk" – mondta Varga.

Bár nem számolnak azzal, hogy szennyező anyagok kerülnek a folyóból az ivóvízbe, az RÚVZ folyamatosan ellenőrzi a Sajó környékén található közüzemi és egyéni ivóvízforrások vizének minőségét. Jozef Varga elmondta, a RÚVZ ígéretet kapott arra, hogy megkapja az ehhez szükséges pénzt. „A Rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal havonta ellenőrizni fogja a kiválasztott kutak vízminőségét" – tette hozzá az igazgató.

A parlamenten kívüli Progresíve Slovensko (PS) korábban arról számolt be, hogy az általa megrendelt elemzések alapján a szennyezett Sajó folyó környéki kutak vize nem felel meg a követelményeknek – a vizsgált kutak 80 százalékában a vas mennyisége túllépte a megállapított határértéket. Az vasércbánya vezetése vitatja a PS állításait. Peter Žitňan igazgató szerint a környéken levő kutak vizének minősége valószínűleg már a folyó szennyeződése előtt sem felelt meg a kritériumoknak. A vízvizsgálatok eredményeinek értelmezését célirányosnak nevezte.

A Sajót február közepén festette vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről van szó. A laborvizsgálatok szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb volt a határértéknél, továbbá megemelkedett a mangán-, a szulfát- és az arzéntartalma is. Június közepén katasztrófaelhárítási munkákat végeztek a bányában, hogy a kifolyó víz ásványianyag-tartalma alacsonyabb legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?