Nem lesz hiány olvasnivalóból a lockdown alatt Komáromban

komárom
Komárom |

A komáromi Szinnyei József Könyvtár régi-új, „Könyv(fu)tár” nevű szolgáltatást kínál péntektől az olvasóinak: az áhított könyveket házhoz szállítják az érdeklődőknek.

„A második lockdown alatt is ott volt a kínálatunkban azzal a különbséggel, hogy csak idős embereknek szállítottuk ki a könyveket. Most annyiban változott a helyzet, hogy ezt mindenkinek megtesszük” – mondta lapunknak Fabó Mária, a könyvtár igazgatója, majd hozzátette: „A kolléganők azt mondják, már ma »forró drót« volt, érdeklődnek az emberek, aminek nagyon örülök.“

A szolgáltatást azok a személyek vehetik igénybe, akik beiratkoztak a könyvtárba. Aki ezt még nem tette meg, annak az első küldemény átvételekor is van erre lehetősége. A kölcsönzéshez a 035-77-13-552-es telefonszámot kell felhívni munkanapokon 8.00 ás 14.00 között. A munkatársak aztán rövidesen visszahívják az érdeklődőt, s megegyeznek a kiszállítás időpontjában. A futári feladatokat beoltott alkalmazott látja el, aki az elolvasott köteteket egyben visszaviszi a könyvtárba. Legfeljebb 10 könyvet lehet kikölcsönözni egy hónapos időtartamra. A szolgáltatás személyenként havi egy alkalommal vehető igénybe.

Fabó Mária érdeklődésünkre hozzátette, az országos lezárás kétszeresen megnehezíti a működésüket. A lockdown tényén túl az is gondot okoz számukra, hogy a könyvtár Eötvös utcai főépületén zajló munkálatok miatt ideiglenesen több épületbe osztották szét az állományukat. A gyermekkönyveket két iskola fogadta be, amelyek viszont most egymás között nem látogathatóak. A főépület felújítása egyébként rendben zajlik, ám januárban még valószínűleg nem fognak tudni beköltözni, ahogyan azt eredetileg tervezték volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?