Nem kell fejlesztési illetéket fizetni Galántán

Galánta |

<p>Egy négyzetméter beépítendő területre legfeljebb harmincöt euró adó vethető ki.</p>

Elutasította a képviselő-testület a fejlesztési illeték bevezetését. November 1-jén lépett hatályba a helyi fejlesztési illetékekről szóló törvény, az adónem bevezetése nem kötelező, elfogadásáról a képviselők döntenek. Elfogadása mellett csak egy képviselő tette le a voksát, öten tartózkodtak, 11-en elutasították a javaslatot. Peter Paška, Galánta polgármestere elmondta, az adóból befolyó pénz fedezné a járdák és az utak rekonstrukciójának egy részét, az óvodák és az iskolák felújítását. A polgármester szerint, ha elfogadják a határozatot, egy éven belül több mint 600 ezer euróval lenne több a város kasszájában. A képviselők felrótták a polgármesternek, hogy nem folyik be pénz a költségvetésen kívüli forrásokból. „Nem helyes, hogy miközben a város kasszájában külső forrásból befolyt összeggel nem számolunk, a lakosokat újabb adóval terheljük” – mondta a plénumon Peter Závodký képviselő. Paška szerint azért nem számolnak ilyen pénzzel, mert a legtöbb pályázatról még nem született döntés. „Az adó a nagyobb családi házakat is érinti. Aki vállalkozna, vagy beruházna egy ingatlanba, arra az illeték szintén vonatkozna. Ha a város bevételében a költségvetésen kívüli forrás nulla, akkor a polgárok miért fizessenek a fejlesztésért?” – tette fel a kérdést Bíró László képviselő. Az illetékek a legalább 150 négyzetméteres építményekre vethetők ki. Egy négyzetméter beépítendő területre minimum 10, maximum 35 euró adó vethető ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?