Nem főhet kampánygulyás az ország legnagyobb főzőfesztiválján

Kamocsa
Kamocsa |

Az Oázis kempingbe idén is várják a szabadtéri sütés-főzés avatott és avatatlan mestereit. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg az érsekújvári járásbeli Kamocsán a nemzetközi gasztronómiai fesztivált az Oázis kempingben. A szervezők már februárban bejelentették a rendezvény időpontját. Augusztus 4-től 5-ig tart az ország legnagyobb főzőfesztiválja.

A szabadtéri ételkészítést kedvelőket, kezdő és gyakorlott szakácsokat egyaránt szívesen látják családtagokkal, baráti társaságokkal, vagy munkahelyi közösségekkel a Vág partjára.

Összehozni, nem szétugrasztani

Múlt évben nem rendeztek hagyományos főzőversenyt Kamocsán, így korlátozott számban rokoni, vagy baráti társaságok vertek sátrat, raktak tüzet és nosztalgiáztak. Lukács Tibor, a kemping üzemeltetője, az ország legnagyobb gasztronómiai fesztiváljának ötletadója és szervezője a tavalyi rendezvény kapcsán elmondta, inkább csak egyfajta folytonosság, két évtizedes hagyomány megőrzése volt a céljuk. „Idén már más a helyzet, nagy szeretettel látunk minden vendéget. A főzőfesztivál célja kezdetektől az emberek összehozása, nem pedig a szétugrasztásuk. Ezért továbbra is ragaszkodunk ahhoz az elképzeléshez, hogy politikamentes terület legyen az Oázis kemping. Természetesen szívesen látunk minden hozzánk érkezőt, de továbbra sem állíthatnak fel főzősátrat, vagy versenyezhetnek valamilyen párt nevét viselő csapatok. Ez egy civil, baráti közeg, amelynek az a lényege, hogy jól érezzük magunkat együtt” – hangsúlyozta Lukács Tibor. 2021-ben első alkalommal gazdagodott a rendezvény a Régiók ízei konferenciával, akkor ünnepelték a rangos, hazai és külföldi látogatók körében egyre népszerűbb főzőfesztvivál huszadik évfordulóját. A Régiók ízei társrendezvény már korábban, 2017-től ismertté vált a szabadtéri főzést kedvelők körében. Eleinte húsz, de 2019-ben már csaknem félszáz település önkormányzata, helyi szervezete és közössége mutatkozott be hagyományos ételekkel és kulturális programokkal. Bőven akadt lehetőség tapasztalatcserére és új barátságok megkötésére. Mégsem volt ez könnyű időszak a rendezvény szervezői számára sem, mert akkoriban nem lehetett megkezdeni a szervezéssel járó munkálatokat több hónappal a rendezvény előtt. Abban az évben július közepéig az érsekújvári régió a sárga besorolásban volt a koronavírus-helyzet miatt. Ezért egy nagy családi pikniket szerveztek és Vojto Artz mesterszakács izgalmas főzőbemutatót tartott a vendégeknek. Aki 2020-ban érkezett az Oázis kempingbe augusztus elején, különféle családi programokon vehetett részt, amelyeken az adott régió sajátosságait mutatták be, vendégként az andódi és szímői önkormányzatok népszerűsítették helyi termékeiket, de akadtak magyarországi és csehországi küldöttségek is.

Egykori fesztiváli hangulat

Rég volt, amikor több ezren látogatta ki a gasztronómiai fesztiválra. 2017-ben és 2019-ben is a főzőcsapatok száma mintegy 250-re rúgott. Az idei versenyre magánszemélyek, szervezetek, például vadászszervezetek, tűzoltócsapatok, sportklubok és cégek jelentkezését egyaránt várják 5 kategóriában. A pörkölt és gulyás kategóriába tartozik a marha- és disznógulyás, vadgulyás, babgulyás és a pacalpörkölt. A halból készült ételek egyike a halászlé, de másfajta halból készített finomsággal is versenybe szállhatnak az érkezők. Szabad kategóriába tartoznak a hús nélküli ételek, valamint a hús nélküli vegán ételek, valamint a hús nélküli gluténmentes vegán ételek. Az utolsó kategória a grillezett ételeké. Egy csapat legfeljebb tíz főből állhat, és legalább tíz adagnak megfelelő ételt kell készíteniük a versenyzőknek, ebből egy adagot adnak le ízlésesen tálalva a zsűrinek.

Legfeljebb négy óra

A főzőhelyet ízlésesen és ötletesen kidíszíthetik, a megfelelő hangulatról is ők gondoskodnak, de mulatozás közben is legalább négy óra alatt el kell készülnie az ételnek. Kóstolót kínálhatnak a közönségnek, de ételt nem árusíthatnak a versenyzők. A zsűri idén is értékeli a legszebb főzőhelyet, a legjobb ötletet és legszebb öltözetet, valamint a csapat hangulatát. Eredményhirdetéskor a versenyzők által előzően leadott receptek közül is kisorsolnak egyet, de aki már korábban is részt vett a főzőversenyen, az előzőleg készített étel receptjét, annak fotóját is leadhatja a versenybe. A csapatok megjelölése semmiképpen sem tartalmazhat politikai pártok nevét, és cégek esetében is egyeztetniük kell a versenyzőknek a szervezőkkel. A jelentkezéseket legkésőbb július 28-ig várják a szervezők. Elsősorban olyan vendégeket várnak Kamocsára, akik környezetbarátok és nem szennyezik sem a folyóparti homokkal borított tágas fövenyt, sem a Vág folyót. Kizárják a csapatból azokat, akik reklámtárgyakat, sátrakat, trikókat használnak a szervezővel való egyeztetés nélkül. Zenei programot is kínálnak a látogatóknak a finom eleségekhez. Az idei fesztiválon fellép a kamocsai rendezvény állandó közreműködője, DJ Čeku, azaz Rudolf Čerňanský a legendás lemezlovas, idén is elfogadta a meghívást Bódi Margó és Guszti. Koncertet ad a Polemic, de eljön Kamocsára az Oázis kempingbe Peter Šrámek és Kökény Attila.

Előzetesen előnyös helyen főzőstandot foglalni személyesen jöhetnek a versenyzők, a szervezőcsapat beleegyezésével. A részletes tájékoztatást a főzőfesztivál honlapján, vagy közösségi oldalán találják meg az érdeklődők a nevezési feltételekkel, díjakkal és jelentkezési lappal együtt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?