Nem értenek egyet fizetésük csökkentésével a polgármesterek

Tőkés (Zálesie) |

<p>A szenci járásbeli községek polgármestereinek sem tetszik az a törvényjavaslat, amely várhatóan márciusban kerül a parlamentbe.</p>

A javaslat értelmében tíz százalékkal csökken a polgármesterek alapfizetése, ezen felül a belügyminisztérium egyáltalán nem engedélyezné, hogy a fizetéseket a képviselő-testületek emeljék. A Duna menti községek polgármesterei Tőkésen tartott találkozójukon nyilatkozatban fejezték ki nemtetszésüket a polgármesterek fizetését csökkentő javaslattal kapcsolatban. A polgármesterek azzal érvelnek, hogy a községekre egyre több feladat hárul.
„Lejáratnak bennünket, degradálják a munkánkat. Az én alapfizetésemet megemelte a testület, de februárban már lemondtam a magasabb összegről, mert tudom, milyen helyzetben van a község. Legtöbbünknek a fizetés az egyetlen bevétele, joggal várunk el pénzt a munkánkért. Úgy döntenek fölülről, hogy egyáltalán nem ismerik a polgármester munkáját” – nyilatkozott Gujber László, Hegysúr polgármestere. A polgármesterek továbbá szeretnék elérni, hogy csupán a háromezer eurónál magasabb értékre kiállított számlákat kelljen nyilvánosságra hozniuk az önkormányzatoknak. Az április elsején hatályba lépő kormányrendelet alapján az ötszáznál kevesebb lélekszámú községek a háromszáz euró feletti, az ötszáz és a tízezer közötti lélekszámú települések az ötszáz eurónál magasabb értékben kiállított számlákat kötelesek majd nyilvánosságra hozni. A többi település az ezer eurónál nagyobb összegű számlákat köteles nyilvánosságra hozni. „Ha az összes számlát és szerződést fel kell rakni az internetre, akkor új munkaerőt kell alkalmazni. Pedig mindenütt azt hangozgatják, hogy spórolni kell. A szerződésekkel még nem is lenne gond, hiszen abból nincs olyan sok, viszont a számlákkal annál inkább. Érthető, hogy a magasabb értékű számlákat nyilvánosságra kell hozni, de hogy egy toalettpapír vásárlásáról szóló számla is felkerüljön, ezt feleslegesnek tartom” – nyilatkozott lapunknak Szalay József, Fél polgármestere, aki a nyilatkozat megfogalmazását szorgalmazta.
A polgármesterek szerint a községek gazdálkodását számos szerv ellenőrzi, ezen kívül a lakosoknak és a képviselőknek is joguk van ellenőrizni a község gazdasági helyzetét, ezért feleslegesnek tartják, hogy minden dokumentumot az internetre rakjanak. A Duna menti községek társulása a fizetésekkel és a számlák nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban megfogalmazott nyilatkozataikat a kormányhivatalba postázza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?