Régió

Nem csak egy egyszerű falusi templom

Szklabony | Sokszor van úgy, hogy a sokszor átépített, mára kissé jellegtelenné vált falusi templom mellett csak úgy elsuhan az utazó. Pedig olykor meg kéne állni és részletesebben is megnézni egy-egy ilyen tucatforma templomot. Mint a Mikszáth Kálmán szülőfalujában lévőt. A szklabonyait!
Szászi Zoltán

2020. február 13. 19:00

Szklabonya
- Szászi Zoltán felvétele

Szklabonya Szent Miklós védelmébe felajánlott temploma ma egy szépen felújított és modernizált szakrális hely, amelyen legutolsó renoválásakor sok érdekességre rátaláltak. 

Látvány messziről
Külseje mondhatni egy átlagos vagy az átlagosnál valamivel nagyobb falusi templomét mutatja, de ha figyelmesebben nézzük, sok mindent elárulnak a kövek! Például azt, hogy bár még most is a legutolsó nagy átalakítás, a barokk korabeli átépítés jegyei a legdominánsabbak, azért egy két elem megmaradt a gótikából, a középkorból is. Elsősorban a templom keleti szentélytájolása, a falusi léptékhez mérten ugyancsak hosszú hajó mérete, a déli falon kiváló állapotban fennmaradt kőbélletes, egyszerűségében is szép és míves boltíves bejárat. Belsejében a hajó reneszánsz kori átépítésekor készült keresztbordás boltívekkel alátámasztott mennyezete és a belső tér fényviszonyainak kialakítása mind arra utalnak, nagy valószínűséggel egy régebbi templom elrendezése, alapjai nyomán, feltételezhetően annak bizonyos elemeit is felhasználva építették át Szklabonya templomát a 18. században. A mostani felújításkor jól láthatóan megmutatkozott néhány korábbi építési fázis jele, főleg az építőanyagként felhasznált kőanyag mássága és a falak helyenként másféle kötőanyaga utalnak a többszöri átépítésre. Egy szabályos rajzolatú, faragottnak látszó kődarabban akár egy korábbi boltív másodlagosan felhasznált darabját is felfedezni vélhetjük. 

A falu története
Szklabonya első írásos említése 1330-ból való, de alapításának ideje valószínűleg a tatárjárás utáni időkbe tehető. Előbb Divény, majd később Kékkő várának váruradalmi részeként e helyek tulajdonosai voltak a falu mindenkori urai is, tehát kezdetben a Balassák, majd a Zichy család, később a Szilágyiak. A török korban előbb bizonyos Mahmud bin Abdullah majd néhány év után  Isza bin Ibrahim nyertek itt hűbérbirtokot, tehát a szklabonyai nép ugyancsak megszenvedte a félhold árnyékát, az oszmán birtoklás idejét. A Borovszky-féle monográfia – sajnos forrás feltüntetése nélkül – azt állítja, hogy már 1337-ben jegyzik Szklabonya plébániáját, s a templom építésének idejét 1396-ra teszi a szócikk írója, de hogy ezt az adatot honnan vette, arról nem szól. Akár lehetne valós is, a templomnak egyetlen, nagyjából ebből a korból fennmaradt eleme, a bélletes kőkapu stílusa a 14. század végi gótikára jellemző. Érdekes információk lehetnek a szklabonyai templom kormeghatározása szempontjából a szomszédos ebecki leányegyház kiválásának történetét jegyző okiratok. Ezek szerint az ebeckiek – odavalósi volt a leghíresebb szklabonyai, Mikszáth Kálmán édesanyja is – 1435-ben saját papot választottak és saját plébániát akartak alapítani. Ezt azonban az akkori egyházi feljebbvalójuk, az esztergomi érsek nem hagyta jóvá, sőt büntetéssel fenyegetve meg az ebecki lakosokat, megtiltotta azt. Egy 1465-ben másolt irat szerint végül sikerült elszakadniuk Szklabonyától, akkor már engedéllyel. A helyi papságról egy 1477-ben keletkezett végrendeletben találunk még információt, bizonyos Balassa Lászlóné, Eufrozina asszony végrendeleti tanújaként egy Ádám nevű, negyvenéves szklabonyai pap neve maradt fenn. 

Szklabonya
Ahogy maga a falu, úgy az egyháza is sok hányattatást megélt, sok szomorú eseményt jegyez a szklabonyai krónika! Például azt, hogy 1866-ban tűzvész pusztított a faluban, hogy 1873-ban a kolera miatt igen sokan, a falunak mintegy harmada hunyt el, köztük Mikszáth Kálmán édesapja és édesanyja is. Szklabonya egy kis ideig jeles nagy szülötte, Mikszáth Kálmán tiszteletére a Mikszáthfalva nevet is viselte. Aztán elfújta a történelem vihara ezt a kedves nevet a falu táblájáról. Hogy hol lehetett a savanyúvíz forrása és hol rejtőzik itt kőszén, melyekről szintén megemlékezik a megyei monográfia, azt érdemes lenne talán felkutatni. Mindenképpen betérve a helyi templomba is!

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Benes

Beneš-dekrétumok: bocsánatra, kárpótlásra várunk

Komárom

Elindult a határforgalom monitorozása a komáromi átkelőnél is

Elértéktelenednek a lakások a lepusztult környezet miatt

Sorsukra hagyták a gadóci pedagógusokat

Ha ideje engedi, a fiatal művész kassai műtermében dolgozik saját alkotásain

Börtönfalak mögött érzi magát a legszabadabbnak

rr

Tíz évet is kaphat a kamionsofőr, aki megpróbált áthajtani a kerékpáros hídon

Hagia Sophia

Erdogan elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.