Nem akar fizetni az egyetem, inkább visszaadná a kollégiumot

Nyitra |

<p>A rektor által kötött szerződés érvénytelen, ezért felbontani sem lehet, a bíróságé lesz a döntő szó.</p>

Szeptemberben valószínűleg már nem költözhetnek be a diákok a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem (SPU) alig két éve megnyitott kollégiumába. Azt egyetem perben áll az építkezést végző céggel, és ha nyer, visszaadhatja az épületet. Ha veszít, 4.58 millió eurót kell kifizetnie a cégnek, mert az eredeti, ingatlancseréről szóló szerződés érvénytelen.

A szerződés érvénytelen

A SPU a régi, használhatatlan Pribina kollégium épületét adta volna cserébe az Inpek építkezési vállalatnak az új kollégiumért. A céggel az egyetem előző rektora, Mikuláš Látečka kötött szerződést 2008-ban. A cég kötelezte magát, hogy a Pribina kollégium épületéért cserébe 90 millió korona, azaz 2 987 452 euró értékben új diákszállót épít. A szerződésbe azt is belefoglalták, hogy ha a költségek meghaladják ezt az összeget, a két fél kiegészíti a szerződést és meghatározza a további ingatlanokat, amelyekkel az egyetem fizet az épületért. Az építkezés valóban többe került, de a szerződés kiegészítésére nem került sor. Sőt, mint kiderült, Látečka rektor az egyetemi tanács beleegyezése nélkül egyezett meg a céggel. Az Inpek 2011 májusában egyoldalúan szerződést bontott és bírósági úton követeli az épület teljes árát. Az egyetem is bírósághoz fordult, az egyoldalú szerződésbontást sérelmezte. A bíróság felsőfokon is úgy döntött, hogy a szerződés soha nem is volt érvényes, mert az egyetemi tanács csak a beruházási terveket hagyta jóvá, magát a szerződést nem. Az nem tartalmazta az építészeti tanulmányt és a kivitelezési tervet, az egész beruházás szóbeli megállapodások alapján történt. A bíróságok sorra arra jutottak, hogy egyik félnek sincs igaza, mert érvénytelen szerződést nem lehet érvényesen felbontani, és ezt tavaly a legfelsőbb bíróság is megerősítette.

A megye megvenné, de...

Amikor az Inpek követelni kezdte a pénzét, az SPU szeretett volna részben készpénzben, részben ingatlanokkal fizetni, és meghirdette a Pribina diákszálló épületének eladását. A legkomolyabb érdeklődő a megyei önkormányzat volt, amely ide költöztette volna a megyei hivatal egy részét, de miután a bíróság előzetes határozatban korlátozta az egyetem vagyonrendelkezési jogait, a tárgyalások megszakadtak. Paradox módon ez épp az Inpek javaslatára történt, amely most már ragaszkodik ahhoz, hogy az egyetem készpénzzel fizessen. Az SPU jogászai azt állítják, erre az intézmény nem kötelezhető, mert állami költségvetésből gazdálkodik, és ha visszaadja az épületet, az Inpek köteles elfogadni. Az Inpek nem akarja az épületet, azt üzente, nem tervez diákszállót működtetni, ezért a vitában a bíróságé lesz a döntő szó. A perben álló felek még az épület értékében sem tudtak megegyezni, sőt, az általuk felkért ingatlanszakértő is két különböző árat állapított meg – az SPU-nak alacsonyabbat, az Inpeknek magasabbat. A bíróság felkérhet új szakértőt, de maga is meghatározhatja az árat, és dönthet úgy is, hogy elég az épületet visszaadni. Ez esetben 300-zal kevesebb diákot tud elszállásolni az SPU. Az egyetem szóvivője, Renáta Chosraviová szerint ez nem lesz gond, a városban további négy kollégiumuk van összesen 2365 férőhellyel és az 50 km-nél messzebb lakó diákokat mind el tudják helyezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?