Nem a tulajdonuk, mégis sajátjuknak tekintik

„Ide tesszük majd a gyerek ágyát, amott lesz a polc. Ide, az ajtó mögé jön a komód” – tervezget a fiatal házaspár a vadonatúj háromszobás lakás egyik szobájában, egyelőre csak a csupasz falak között. A nemrég átadott peredi községi bérház egyik otthonában vagyunk.

Megtartani a fiatalságot

Ifjabb Varga Árpáddal és feleségével, Máriával az átadási ünnepség után beszélgetünk. Az Új telepen lévő tömbházban 12 lakást alakítottak ki. Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter Kása Zoltánnal, az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgatójával együtt tekinti meg az új lakásokat. Jó érzés töltheti el őket, hogy 12 családot új lakáshoz segítettek. Igaz, nem szó szerint a sajátjukba költöznek, hanem albérlőként laknak majd itt. Bérleti szerződésük is csupán három évre szól, de az folyamatosan meghosszabbítható, és harminc esztendő múlva – miután lakbér formájában lefizették a község által az építkezésre felvett kölcsönt – elővételi joguk lesz a lakásra. Borsányi Gyula polgármester többször is hangsúlyozta: a lakásépítés célja, hogy megtartsák a faluban a fiatalságot, és a Peredről elköltözötteket hazacsalogassák.

„Örültünk, hogy hazajöhetünk”

Ez utóbbira példa az említett Varga család is. Árpád és Mária is peredi származású, ám különféle okokból néhány évvel ezelőtt Negyedre költöztek, ott vásároltak maguknak egy öregebb házat. Azt most eladták, hogy visszaköltözhessenek a szülőfalujukba. Azért is értékesíteniük kellett a negyedi ingatlant, mert községi bérlakást csak az igényelhet, akinek nincs magántulajdonú lakása. „Építkezni a mai világban nemigen lehet, meg nem sikerült olyan házat vennünk, amilyet szerettünk volna. Örültünk, hogy hazajöhetünk. Pereden születtünk, itt vannak a barátaink, ismerőseink, itt szeretnénk itthon lenni” – érvel Varga Árpád. Ő Pozsonyban, a Volkswagen gyárban dolgozik, felesége a gyermeküket neveli otthon. Jelenlegi jövedelmük mellett saját ház építésére nem is gondolhatnak, de a havi lakbér kifizetésének nem kellene gondot okoznia.

Kiküszöbölhető hibák

A lakást mustrálgatva néhány tervezési hibát mindjárt észrevettek. Azt még nem is bánnák, hogy a nappali és a konyha berendezése nyugati stílus szerint egyetlen hatalmas helyiségben van egymás mellett. Az azonban már zavarja a fiatalokat, hogy ebben a helyiségben nem nyithatók az ablakok, mert – üvegfalként – a padlótól egészen a plafonig be vannak építve. „Szellőztetni csak az erkély ajtaján keresztül lehet, ami nem a legjobb megoldás, mert akkor mindig ügyelni kell majd a gyerekre, hogy ki ne szaladjon” – mondja a fiatalasszony. Azt is mindjárt megállapítják, hogy felesleges volt egészen a padló szintjéig ablakot tenni a fal helyére, ha annak alsó részét úgyis eltakarja az előtte álló fűtőtest. ĺgy a napfény ott úgysem hatolhat be, a meleg azonban könnyebben kiszökik. Az ilyen apróbb hibákra már az építők is rájöttek, és a következő bérházban – merthogy a helyi önkormányzat egy további 12 lakásos tömbházat is tervez – vélhetőleg kiküszöbölik azokat.

Apropó küszöb! Vargáék azt a földszinti lakást kapták, amely – egy további hasonlóval együtt – akadálymentes lakásnak készült, vagyis olyannak, amelyben egy kerekesszékes mozgássérült könnyen közlekedhetne. Ez azt jelenti, hogy az ajtónyílásokban nem szabadna küszöbnek lennie. Vargáék lakásában pedig vannak küszöbök. Igaz, ez nem kiküszöbölhetetlen akadály, és egyelőre nem is jelent gondot, mert egyetlen mozgássérült sem igényelt lakást. Hogy az akadálymentes lakások mégse maradjanak üresen, azokra az önkormányzat a törvény értelmében egy évre szóló szerződést kötött a soron következő igénylőkkel. Ha egy éven belül mégis jelentkezne mozgáskorlátozott igénylő, aki megfelel a bérleti követelményeknek, Vargáéknak az egyéves szerződés lejárta után el kellene hagyniuk a bérlakást. Hogy akkor hová mennének, maguk sem tudják, ám remélik, lehetőségük lesz meghosszabbítani a bérletet. Ha mégsem lenne így, abban bíznak, hogy a tervezett következő bérházban kapnának új lakást.

„Más lehetőségünk nem volt”

Egy másik fiatal család hármasban nézegeti jövendő otthonát. Zilizi László feleségével, Danával és hétéves Nikolett lányával az ünnepélyes házavatón is ott van. „Más lehetőségünk nem volt” – indokolja röviden a feleség, amiért a bérlakás igénylése mellett döntöttek. Mindketten perediek, eddig is a faluban éltek. Öt évig László szüleinél laktak, az utóbbi három évben pedig Dana szüleinél, ahol egy szoba, egy konyha és egy pici gyerekszoba volt. A bérházban háromszobás lakásba költöztek, ahol kislányuknak is az eddiginél jóval nagyobb szoba jut. Nagyjából már az avatás napján megvolt az elképzelésük, miként rendezik be a bérleményt, de a bútorvásárlás még előttük állt.

„Egyelőre be kell érnünk egyszobással”

Egy másik lakó, Szilvia az édesanyjával vett részt az avatón. Jövendőbeli férje, György éppen munkában volt, azért nem tudott eljönni. Szilvia elárulta, két éve élnek együtt jövendő anyósáéknál, de már nagyon örül, hogy külön lakásba költözhetnek. „Kétszobás lakásra adtuk be a kérvényt, de az nem sikerült, egyelőre be kell érnünk egyszobással, majd később megpróbáljuk elcserélni, ha lehet. Nagyjából a berendezés is megvan már, csak tévét meg mosógépet szeretnénk még venni” – sorolja.

Annyit fizetnek, amennyit fogyasztanak

Borsányi Gyula polgármestertől megtudjuk, az építkezés alatt az energiafogyasztás egy közös fogyasztásmérőn keresztül történt, de a kolaudáció után minden egyes lakáshoz külön-külön mérőt szereltek fel, minden lakásban külön szabályozható a fűtés és az egyéb fogyasztás. Mindenki annyit fizet majd, amennyit fogyaszt. A ház környékének csinosítását, füvesítését, parkosítását, a község saját költségén végzi el. Garázsok nem épültek a bérház mellett, de a ház udvara zárható lesz, és minden családnak jár kapukulcs, így az udvaron biztonságosan parkolhatnak a gépkocsik.

Az első peredi bérház lakói között talán vannak olyanok, akik átmeneti megoldásként fogják fel az albérletet, de lehet, többen olyan szándékkal költöztek be, hogy végleg ez lesz az otthonuk. Az, hogy mennyire lesz majd meleg otthonuk a ház, elsősorban talán azon múlik majd, mennyire tudják megbecsülni azt – és egymást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?