Negyven új városi bérlakás az egykori érsekújvári Korzó szállodában

Érsekújvár, egykori Korzó szálloda
Érsekújvár |

Egy feljelentéssel kezdődött minden, amikor néhány képviselő az egykori Hotel Korzo Részvénytársaság felszámolását indítványozta, felróva a társaság vezetésének a rendkívül rossz gazdálkodást. 2021 januárjában több hónapos vitát követően úgy döntött a város vezetése, hogy saját kezébe veszi a város központjában álló Korzó szálloda ügyét, és bérlakásokká alakítja át az épület egy részét. Az eredeti tervekben kongresszusi központ is helyet kapott volna, amit végül mégsem létesítenek.

A Korzó szállodáról kiderült, hogy a kelleténél több alkalmazottja volt, míg a látogatottsága évről évre csökkent. Később a koronavírus kezdetekor a helyzet tovább rosszabbodott. Štefan Rovňaník a város korábbi főellenőre visszamenőleg 2015-ig ellenőrizte a társaság gazdálkodását, és több gyanús pénzügyi tranzakcióra mutatott rá. Kiderült, hogy a cég korábbi vezetése 60 ezer eurós hitelt vett fel, és legalább 50 ezer euróval tartozott a szociális, illetve az egészségügyi biztosítónak.

Nem adták el az ingatlant

Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a rezsiköltségeket és a fizetéseket sem rendezték. Egyes képviselők a Korzó szálloda eladását javasolták, amit Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere nem tartott helyes döntésnek. Végül a testületnek bemutatták a Korzó szálloda felújítási terveit. Az eredeti tervek alapján egy- és kétszobás bérelhető apartmanokat, irodahelyiségeket és tárgyalótermeket terveztek nyitni az egykori szálloda épületében, amely közvetlenül a város főtere mögött található, a sétány közelében. Az épület üzemeltetését a megújuló energiaforrások felhasználásával tennék energiatakarékossá. Eredetileg megőrizték volna az alsó szinten lévő éttermet, ami az elmúlt években nem túl nagy népszerűségnek örvendett a városban, és alig látogatták a vendégek, végül változtak a tervek.

Idei átépítési munkálatok

A felújítási munkálatokat a városi Bytkomfort társaság végzi, amely hőszolgáltatóként és lakások kezelőjeként működik a városban. A felújítási munkálatok első szakaszában belső bontási munkálatokat végeztek. Az épület felső három emeletén egy-, két- és háromszobás apartmánok lesznek, melyeket hosszú távon bérbeadnak. A két alsó emeleten nem lakáscélra szolgáló helyiségeket nyitnak, amelyeket szintén bérelhetnek az érdeklődők. Érsekújvár területrendezései tervében az áll, hogy az épület egy része szolgálhat lakhatási célokra. A munkálatok jelentős részét az idei évre tervezték, és várhatóan egy éven belül befejezik. Erkélyek nem lesznek az épületen, ezeket le is bontották, és a tetőre tervezett beültetett zöldövezetet sem valósítják meg. A Korzó szálloda körül lévő telkek nem városi tulajdonúak, ezért külön parkolót nem létesíthetnek a bérelhető lakásokba költözők számára.

Keresettek a bérlakások

Városi bérlakásokat a Nyugat I és a Nyugat II lakótelepen adtak át az elmúlt években, amelyekhez közel található a Czuczor Gegely Alapiskola, a kórház és a rendelőintézet. Még 2021-ben jóváhagyta a testület újabb bérlakások építését a Cirill-Metód utcában egy régi épület helyén, valamint a Nagysurányi utcában a Háromhidak Mögötti városrészben, továbbá a Pázsit utcában. Az egyre növekvő lakásárak miatt akadnak családok, akik úgy próbálnak enyhíteni anyagi gondjaikon és törleszteni az adósságokat, hogy eladják a tulajdonukban lévő ingatlant és bérlakásba költöznek. A városi bérlakások használatáért jóval kevesebbet kell fizetniük, mint az ingatlanközvetítők kínálta bérlakásokért. Az egyszobás városi bérlakásért hozzávetőlegesen 160-170 eurót fizetnek a lakók, míg a magánszemélyektől bérelt lakásért 300-430 eurót, és le kell tenniük a kéthavi kauciót.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?