Napközis színházi és filmes tábor Kassán

Napközis színházi és filmes tábor
Kassa |

Egyre több gyerek érdeklődését kelti fel a Varga Anikó színművész által szervezett kassai Napközis Színházi és Filmes Tábor. A Thália Színházban megrendezett táborban idén közel hatvan gyerek vett részt. A második alkalommal megrendezett táborba sokan visszatértek, sokan a barátaikat is elhozták.

 

„A gyerekek munkáját profi szakemberek értékelik. A filmes oktatásért Szaszák György operatőr és Tóth Károly színész felelt, a színházi mentorálást Dégner Lilla és Szabadi Emőke színművész, valamit én segítettem, a képzőművészeti foglalkozásokat pedig Jakab Rékára bíztuk. A második alkalommal megrendezett táborba sokan visszatértek, sokan pedig a barátaikat is elhozták” – nyilatkozta lapunknak Varga Anikó. A gyerekek a táborban maguk választottak szerepet, közösen írták a történeteket, megismerkedtek a színházi alapfogalmakkal, és olyan folyamatokba tekinthettek be, amelyeket a nézőtérről nem láthatnak. „Mivel kevés időnk volt, igyekeztünk a legfontosabb dolgokra összpontosítani. Először a fények használatát oktattuk, amit a stúdióban kipróbálhattak, majd az úgynevezett zöld hátteres technikát mutattuk be. Végül mindenki rajzolt magának egy hátteret, melybe később digitális technológiával bekomponáltuk őket. Egy előre kitalált történet alapján pedig werkfilmet és bemutatót készítettek a csapatok. Mindenki nagyon élvezte” – nyilatkozta Szaszák György. A tábort jövőre is megszerveznék. A következő alkalommal már két hétig tartana, hogy még több gyereket tudjanak fogadni. „Mivel ez a tábor nemcsak a színpadra vágyóknak, hanem a háttérmunkával foglalkozni akaróknak is rengeteg érdekes dolgot kínál, egyre többen érdeklődnek iránta. Nagyon sok tehetséges gyerekkel találkoztunk” – zárta Varga Anikó, a tábor főszervezője.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?